2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Rétvári Bence: Szabó Tímea Sánta kutya-díjat érdemelne

Szabó Tímea (Párbeszéd) felszólalására Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára reagált.

  • Rétvári Bence: Szabó Tímea Sánta kutya-díjat érdemelne

Kövér László házelnök a napirend előtti felszólalások előtt emlékeztette a jelenlévőket, hogy az elmúlt időszakban két volt képviselőtársuk is elhunyt. Az egyikük Bálint György, kertészmérnök, aki az SZDSZ színeiben politizált 1994 és 1998 között. Budapest díszpolgára címmel is kitüntették, 101 éves korában hunyt el. A másik elhunyt Karakas János (MSZP), aki 1994 és 2006 között volt az Országgyűlés tagja. Az ő emlékük előtt a jelenlévők néma főhajtással adóztak.

Az Országgyűlés elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az Országgyűlés 2012-ben Péter-Pál napját a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az ő emlékük előtt is tisztelget az Országház.

Ezt követően Kövér László felkérte Szabó Tímeát, a Párbeszéd frakcióvezetőjét. A Párbeszéd politikusa felszólalásában arról beszélt, hogy a parlament ezen a héten fogadja el az ország jövő évi költségvetését. Véleménye szerint ez kiváló alkalmat ad arra, hogy megnézzük, Orbán Viktor és kormánya hogyan gondolkodik az országról, a magyar emberekről, és miképp képzeli el a jövőt. A frakcióvezető meglátása szerint a miniszterelnök „saját gyarmataként tekint az országra”. Szabó Tímea becsmérlő szavakkal illette a jövő évi költségvetést is.

Az elhangzottakra a kormány részéről Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára reagált. Rétvári Bence először arról beszélt, hogy Szabó Tímea kiérdemelt egy „Sánta kutya-díjat”, hiszen vehemens megnyilvánulásai során előszeretettel hivatkozott Németh Athinára, arra az álmentősre, akinek az elbeszélése alapján egy kamuvideó is készült.

Az államtitkár felhívta arra a figyelmet, hogy bár kiderült, hogy a videóban valótlanságok hangzanak el, ennek ellenére az ellenzéki képviselő nem kért elnézést.

Majd hozzátette, hogy Szabó Tímeának az a párbeszéd és a demokrácia, hogy bemegy az ülésre, valótlanságokat állít, bekiabál, majd kiviharzik az ülésről.

Rétvári: szakmai érveket nélkülöző támadás érte az átdolgozott történelemtankönyveket

Durva, politikai alapú, szakmai érveket nélkülöző, szemlélet- és ízlésbeli támadás érte több médium felületén az átdolgozott történelemtankönyveket nem sokkal megjelenésük után - írta Facebook-oldalán hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence szerint a kritikák közös pontja, hogy figyelmen kívül hagyják az átdolgozott kötetek valódi erényeit, és teljesen egyoldalúak.

A parlamenti államtitkár összegzése szerint a frissen átdolgozott könyvek kifejezetten korszerű, jól tanítható kiadványok.

A rendszerváltoztatás óta nem látott mértékben csökkent a megtanítandó tananyagmennyiség, ezzel időt fölszabadítva a kompetenciafejlesztésre, ugyanakkor megőrizve az ismeretek ideális mértékét - írta.

Szerinte a pedagógiailag a legmodernebb célok - jelenségalapú tanulás, aktív tanulás, autentikus tanulás - valósulnak meg a kötetekben.

A tanulók számára az eddigieknél sokkal jobban érthető, jobban súlyozott és kifejezetten modern megközelítésű - jelenbe nyúló hatásokra való kitekintés, magyar és egyetemes történelem integrált szemlélete - tematika jellemzi a könyveket, amelyekbe a legmodernebb, friss kutatási eredmények is beépülnek - közölte.

"A média különböző felületein megjelenő kritikákat ennek értelmében szakmaiatlan, politikailag motivált támadásoknak, egészen pontosan felesleges hisztériakeltésnek kell minősítenünk" - írta Rétvári Bence.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!