2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Rétvári Bence: Már elérhető a nagyszülői gyed

Január elsejétől elérhető a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed), amelynek maximális összege valamivel több mint 225 ezer forint - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

  • Rétvári Bence: Már elérhető a nagyszülői gyed

Rétvári Bence sajtótájékoztatóján közölte: a Magyarországon teljesen új családtámogatási lehetőséget olyan még dolgozó, nem nyugdíjas nagyszülők igényelhetik, akik - gyermekük helyett - átvennék az unokák napközbeni ellátásának feladatait.

Így az egyébként az anyának vagy apának járó gyedet az ellátást a szülők otthonában végző nagyszülő kaphatja meg - mondta.

A nagyszülői gyed maximális összege 225 288 forint, a központi költségvetésben idén erre a célra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre - ismertette az államtitkár.

Az Emmi korábbi közlése szerint a juttatást egyszerre csak az egyik nagyszülő veheti fel, de akár több unoka után is.

A feltételekről közölte: a nagyszülőnek az unoka megszületését megelőző két éven belül egy év munkaviszonyt kell igazolnia, a két szülőnek pedig - egyedülálló szülő esetében a gondozást végző anyának vagy apának - kereső tevékenységet kell folytatnia.

A szülőknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy a gyedet a nagyszülő kapja, aki ez alatt nem dolgozhat és nem is lehet nyugdíjas. A gyermeket ebben az időszakban nem lehet bölcsődében, óvodában elhelyezni - közölte az államtitkár.

Rétvári Bence szintén a feltételek között szólt arról, hogy a gyermek után más nem kaphat a gyermekgondozást segítő ellátást, és a szülők másik gyermekük után sem részesülhetnek gyermekgondozási ellátásban. Aktív korú nagyszülők esetében az unokák gondozása szolgálati időtartamnak számít - jelezte.

A nagyszülők foglalkoztatójuknak kell, hogy benyújtsák a kérelmet, vállalkozóknak és őstermelőknek a járási kormányhivatalokhoz kell fordulniuk. Az igénylés további részletei és az ahhoz szükséges nyomtatvány elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján - hívta fel a figyelmet.

A politikus azt mondta: bízik benne, hogy a nagyszülői gyed rugalmasan igazodik a családok igényeihez, ugyanis - mint fogalmazott - nagyon sokak számára legfontosabb szempont (újabb) gyermek vállalásakor a munka, a karrier és a családi élet összeegyeztetése. Így a családok sem a családtámogatástól, sem pedig a szülők jövedelmétől nem esnek el - mutatott rá.

Rétvári Bence újságírói kérdésre közölte: a munkáltatóval szemben ugyanaz a felmondási védelem illeti meg az érintett nagyszülőket, mint ami a szülőket.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!