2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Rendhagyó tárlattal üzent Balog Zoltánnak a Momentum

Hír TV

2018. január 22., hétfő 21:32, frissítve: hétfő 22:24

Omladozó kórházi folyosók falairól, koszos mosdókról és kórtermekről készített fotókból nyitott kiállítást a Momentum az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. Mint mondták, a tárlattal Balog Zoltán tárcavezetőnek üzennek, aki szerint nincs gond az egészségügyben. A párt szerint egyebek közt emberközpontúbbá kell tenni az egészségügyet, hogy valóban a betegekről szólhasson. A Momentum a választásig minden héten egy-egy szerintük fontos témát emel majd ki, amellyel sokkal többet kellene foglalkoznia az ország vezetésének.

„Szerintem Balog Zoltánon kívül senki nem hiszi el, amit állít. Éppen ezért rendeztünk egy kis kiállítást, hogy megmutassuk neki a valóságot. Remélem, a miniszter úr is látni fogja. Mert ugye a valóság nem az, amikor ő reggel beül a bőrfotelbe, elolvassa az előre hamisított jelentéseket, aztán elhiszi, hogy minden rendben van. A magyar egészségügyben radikális változásokra van szükség. A Momentum a választásig be fog mutatni minden héten egy olyan témát, amely a magyar emberek életét nagyban befolyásolja, amiről nem beszélünk eleget, és amiben változásra van szükség” – mondta Cseh Katalin, a párt elnökségi tagja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!