2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Régiós szinten nálunk a legdrágább a lakáshitelezés

2017. augusztus 27., vasárnap 09:36, frissítve: vasárnap 09:55

Magyarországon a lényegesen drágábbak a lakáshitelek a szomszédos országokhoz képes. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint is legalább kétszer annyiért kapunk itthon lakáshitelt, mint a visegrádi országokban.

Angyalföldön átlagosan félmillió forintot kérnek el négyzetméterenként egy lakásért. Azaz egy 50 négyzetméteres ingatlan 25 millió forintba kerül. Vidéken egy hasonló méretű lakásért 15 millió forintot kellene fizetni. Idén mintegy 160-170 ezer adásvételre is sor kerülhet, 2016-ban ez a szám még csak 150 ezer volt. Az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének elmondása szerint az ingatlanárak az elmúlt 2-3 évben több mint 10 százalékkal nőttek, Budapesten és a nagyobb városokban a drágulás ennél is nagyobb arányú volt. Sokan ezt már nem tudják megfizetni, kénytelenek hitelt felvenni.

„A lakásárak emelkedésével párhuzamosan egyre többen vesznek fel lakáshitelt is. Ennek egyik oka az, hogy az árak drágulásával együtt nem feltétlenül van annyival több pénze az embereknek lakásvásárlásra, hogy teljes egészében, saját erejükből vásárolják meg álmaik otthonát. Év elején megkérdeztük a lakásvásárlást tervezőket, hogy milyen forrásból finanszíroznák az ingatlanvásárlást, és 59 százalékuk mondta azt, hogy hitelt is felvenne a lakásvásárláshoz. Ez azt jelenti, hogy ha alacsonyabbak lennének a hitelkamatlábak, akkor még több adásvételre kerülhetne sor az ingatlanpiacon” – jegyezte meg Balogh László.

Magyarországon régiós szinten is magas a lakáshitelek kamata, drágább a kölcsön, mint a szomszédos országokban a nemzeti bank adatai szerint. „A visegrádi átlag nagyjából 2,5 százalékos felárat jelez, ez nálunk 4,5 százalékos, ez az alkalmazott felár. Ez azt jelenti, hogy 200 bázispont a többlete a régiós átlaghoz képest a hazai lakáshiteleknek” – magyarázta Oláh Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője.

A szomszédos országokban drágábbak a lakások, több hitelre van szükségük a vásárlóknak, amit olcsóbban tudnak adni a bankok – ez az egyik ok, hogy ott miért fizetnek kevesebb kamatot az ügyfelek a Bankráció.hu hitelszakértője szerint. Gergely Péter azt mondta, a másik ok, hogy ott kisebb a szürkegazdaság, a munkáltatók a teljes jövedelemre jelentik be dolgozóikat, és ezt a bankok is tudják. De leginkább a bürokrácia miatt drágák a magyar lakáshitelek.

„A nyugati országokban jellemzően azért alacsonyabbak a kamatok, mert egyrészt az egész hiteligénylési folyamat, beleértve a hitelbírálatot, a hitelszerződés aláírását és a folyósítást is, sokkal inkább online történik, tehát nagyrészt az interneten, és sokkal gyorsabban, mint Magyarországon. Ugye Magyarországon minden papíron történik, másfél hónapig intézünk egy lakáshitelt. Mindenért be kell mennünk a bankfiókba, és a bankoknak az egyik legnagyobb költsége ennek a rengeteg bankfióknak a fenntartása. Hogyha megszületnének itthon is azok a jogszabályok, melyek által az interneten meg lehetne csinálni a hitelbírálatot, a tájékoztatást és az égész hitelügyintézés nagy részét, akkor biztos, hogy akkora pénzt megspórolnának a bankok, hogy tudnánk csökkenteni a hiteleknek az árait” – emelte ki a hitelszakértő.

Gergely Péter hozzátette: egy százalékkal olcsóbb hitel is milliós megtakarítást jelentene az adósoknak, ami a gazdaságot serkentené, hisz a pénzt kölcsöntörlesztés helyett másra fordíthatnák.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!