Egy órán belül egy rablást és annak kísérletét is elkövette az az 55 éves piliscsévi nő, akit az esztergomi rendőrök vettek őrizetbe 2021. július 13-án. A rendőrségre előző nap este érkezett bejelentés, miszerint ismeretlen elkövető a Mária Valéria híd lábánál egy tapétavágó késsel megfenyegetett egy nőt, elvette a táskáját, kivette a benne lévő pénzt, majd elfutott. A helyi egyenruhások azonnal kivonultak a helyszínre, és még zajlott a sértett meghallgatása, amikor egy másik nő odament hozzájuk. Elmondta, hogy nem sokkal korábban őt is megtámadta ugyanaz az elkövető, de mivel ő elszaladt, nem tudta kirabolni. Így a rendőröknek már két bűncselekményt kellett felderíteniük. Azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és még aznap azonosították az elkövetőt, akit másnap reggel elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.
V. Istvánné ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett és annak kísérlete gyanúja miatt indult eljárás. A nőt a nyomozók gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.
Police.hu