Valaha Budapest legnagyobb parkjaként emlegették, ma azonban csak az merészkedik be a Népliget sűrűjébe, akinek nagyon muszáj. Az egykoron sokak által látogatott közpark mára elhagyatottá, romossá és leginkább a hajléktalanság szimbólumává vált, olyan hellyé, amit még nappal is jobb elkerülni.
Az elméletben rekreációs célokat szolgáló terület mára inkább posztapokaliptikus díszletként funkcionál. A fák és bokrok között alvó hajléktalanok bújnak meg, az elhagyatott sportpályákon rozsdás korlátok meredeznek, a padokat pedig nem a pihenni vágyó járókelők, hanem hajléktalanok használják – azok, akiknek Budapest városvezetése már hosszú ideje nem tud vagy nem akar emberhez méltó alternatívát kínálni.
Az egykor rendezett sétányokon ma térdig ér a gaz. A területen található sportpályákat a családosok messziről kerülik, a közvilágítás hiányos, és még világosban is nyomasztó érzés végigsétálni a Népligeten.
A park jelenlegi állapota jól mutatja, hogyan hanyagolja el Budapest baloldali városvezetése a zöldterületek karbantartását. A Népliget mintha kikerült volna a város figyelméből, pedig a sorsa nemcsak városképi kérdés, hanem társadalmi is. Egy elhanyagolt park nem csupán esztétikai kudarc, hanem a közösségi terek halálát is jelenti. A Népliget jelenlegi állapota nemcsak szégyen, de intő példa is: így néz ki, amikor egy város elengedi a saját köztereit, és amikor a közösért senki sem érez felelősséget.
A teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.
Fotó: Magyar Nemzet
