2021. 09. 19. Vasárnap Vilhelmina napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Pontosan 15 évvel ezelőtt jelentette be Gyurcsány Ferenc a 30 százalékos gázáremelést

Ingyen energiát, európai minimálbért, és minimál-nyugdíjat is ígér hatalomra kerülése esetén a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje. Dobrev Klára most a munka becsületéről, és a forint megvédéséről beszélt, miközben Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnökként, napra pontosan 15 évvel ezelőtt vezette be megszorító csomagját, többek között a 30 százalékos gáz-áremelést.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Válasz helyett nevetgélés

Hallgat a nyelvvizsgájával kapcsolatos botrány ügyében a főpolgármester. 2021. szeptember 19.

Visszatekintő: váratlan eseményként hivatkozta le a rendőrfőkapitány a helyzetet

Gyurcsány Ferenc 15 éve mentális okokkal magyarázta az egyenruhások bizonytalankodását, késlekedését a köztelevízió épületének ostroma után. 2021. szeptember 19.

Visszatekintő: az MTV kuratóriumát megdöbbentette, hogy a rendőrség nem adott nagyobb védelmet

15 évvel ezelőtt a főlépcső közelében szinte mindent összetörtek a behatolók. 2021. szeptember 19.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!