2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Polgárőrökre támadtak – őrizetbe vették őket

A kalocsai nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítanak két román állampolgárt.

  • Polgárőrökre támadtak – őrizetbe vették őket

Egy 35 éves és egy 26 éves román állampolgár 2021. július 30-án késő este egy bátyai vendéglő előtt garázdálkodott. Hangosak és agresszívek voltak, ezért az egyik környéken lakó értesítette a helyi polgárőröket, akik haladéktalanul meg is jelentek a szórakozóhelynél. A még ott lévő férfiakat kulturált viselkedésre szólították fel, mire a zajongók rájuk támadtak. Fenyegették, szidalmazták a polgárőröket, és ebben egy harmadik társuk, egy ismeretlen nő is segítségükre volt. Az immár trióvá nőtt csoport tagjai lökdösték, bántalmazták a sértetteket, akik testi épségük megvédése érdekében elmenekültek. A két férfi és a nő ekkor törött sörösüveg darabokat kapott fel, és azzal a kezükben utcákon keresztül üldözték áldozataikat egészen addig, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A gyanúsítottak rátámadtak a járőrökre is, ellenszegültek az intézkedésnek, lökdösődtek. Az egyenruhások a román férfiakat végül elfogták, míg női társukat – aki elmenekült a helyszínről – keresik.

A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítják a 35 és 26 éves bűnelkövetőket. Őket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  

A járőröket ért támadás ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt feljelentést tesz a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!