2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Plakátháború, kvótaper, paródiatüntetés – év végi összefoglaló

Hír TV

2017. december 29., péntek 16:25

Megszavazták a CEU-törvényt, elindult a plakátháború, több tízezer kórházi halálesetet lehetett volna megelőzni a kormány kiszivárgott jelentése szerint – összefoglaló a 2017. április–júniusi időszak legfontosabb híreiből.

Április

A parlament megszavazta, Áder János aláírta a vitatott CEU-törvényt. A felsőoktatási törvény módosítását a Fidesz villámtempóban tolta át a parlamenten. A jogszabályt csak a fideszes képviselők szavazták meg, a jobbikos és a DK-s képviselők nem vettek részt a szavazásban, a többi ellenzéki politikus pedig nemmel voksolt.

A törvényt április 10-én, az utolsó pillanatban Áder János aláírta. „A rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti” – írta indoklásában a köztársasági elnök.

Az ellenzék gyáva pártkatonának minősítette Áder Jánost. Az LMP azt ígérte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, ha sikerül összegyűjtenie ötven országgyűlési képviselő aláírását – ezt be tudta nyújtani, miután az MSZP és a Jobbik képviselői is aláírták a kezdeményezést. Az AB azonban mindeddig nem reagált az LMP beadványára, egyelőre napirendre sem tűzte az időközben érvénybe lépett törvényt.

Az államfő döntése után a Facebookon villámtüntetés szerveződött a Sándor-palotánál, amelyen több százan vettek részt. A tüntetésen őrizetbe vették Gulyás Mártont, a kormányellenes tüntetések gyakori résztvevőjét, a Krétakör korábbi ügyvezetőjét, mert festékkel dobálták meg a palotát.

Bejárta a magyar és az orosz médiát az a videó, amelyen Komáromy Gergely aktivista bocsánatot kért, amiért egy tüntetésen összefestékezte a Szabadság téri szovjet emlékművet. A videón szereplő, Magyarországon élő csecsen férfi, Magomed Daszajev állítása szerint egy orosz nyelvű zárt Facebook-csoportban értesült a szovjet emlékmű megrongálásáról, ezután szólította fel Komáromy Gergelyt bocsánatkérésre. Állítása szerint nem fenyegette meg, csak „elbeszélgettek és egyetértettek”. A videó miatt, amely a gyanú szerint fenyegetés alatt készült, az ügyészség nyomozást indított. Magomed Daszajev a Hír TV műsorában is szerepelt, Ungváry Krisztián történésszel vitatkozott a Szabadság téri emlékmű jelentéséről.

Több ezer ember ment el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szervezett Békemenetre. A viccpárt ironikus kiállást hirdetett a magyar kormány és Oroszország szövetségéért. A tüntetők kormánypárti és kommunista jelmondatokat figuráztak ki transzparenseikkel és bekiabálásaikkal.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik vezetője a Hír TV-nek azt mondta, kampányígéreteik változatlanok. „Minden korábbi ígéretünk áll, sőt új ígéretekkel a régi ígéreteinket új ígéretekké frissítjük fel: tehát augusztusban űrállomás fog épülni Felcsúton, sőt embert küldünk a Holdra és azután a Marsra is, jövő hét utáni héten a Ganümédeszre is. (…) Amerre járunk, stadionokat építünk. Ide, hopp, már le is tettem egy kisebb stadiont. Különböző méretű stadionokat építünk, ahová kis stadion fér, oda kicsit, ahová nagy fér, oda még nagyobbat. Nincs szükség kórházakra, mert az emberek ha stadionokban nézik a meccseket, attól egészségesebbek lesznek automatikusan” – nyilatkozta a viccpárt egyik demonstrálója.

Hét év börtönt kapott első fokon Vizoviczki László. A diszkópápaként emlegetett vállalkozót felbujtóként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban találták bűnösnek. Ezenkívül hét év közügyektől eltiltásra és több mint 600 millió forintos vagyonelkobzásra is ítélték.

Vizoviczki Lászlót csaknem öt évvel ezelőtt tartóztatta le a Terrorelhárítási Központ, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal előzetesben volt, tavaly júliusban 250 millió forintos óvadék fejében engedték házi őrizetbe. Vizoviczki ellen egy másik eljárás is folyik, abban a perben egyebek között főrendőrök megvesztegetésével vádolják.

Jobbikos plakátok megrongálására biztatta a Fidesz tagjait egy körlevélben Kósa Lajos asszisztense. A kormánypárt frakcióvezetője nem tagadta a kiszivárgott felvételen elhangzottakat, de szerinte ez belefér a szabad véleménynyilvánításba.

Eközben Kósa Lajos olyan törvény törvényjavaslat benyújtását ígérte, amely bevallottan a Jobbik „Ti dolgoztok. Ők lopnak” kampányát volt hivatott leállítani. A később elkészült törvényjavaslat a kampányidőszakon kívül betiltotta volna a „párt vagy a kormány érdekében vagy egyébként a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére alkalmas, politikai üzenetet közvetítő” plakát kiragasztását.

Május

Megrángatta a 444 tudósítóját, majd elvette a telefonját az újbudai önkormányzat fideszes kabinetvezető-helyettese a párt XI. kerületi nyilvános fórumán – állította a portál. A 444 beszámolója szerint Szabó László miután észrevette, hogy az újságíró videót készít, felszólította, hogy ne kamerázzon. Nem sokkal később a nő kiment a fórumnak helyet adó teremből, és ott Szabó nekiesett: kilökdöste az épületből, elvette a telefonját, és kitörölte az ott készített képeket. A kiérkező rendőrök azt állították, hogy nem tudták azonosítani az újságíró támadóját, arra viszont nem voltak hajlandók, hogy a nővel együtt keressék meg a fideszes politikust. Az eset miatt nem sokkal később tüntetést is tartottak az újbudai pártiroda előtt.

600 millió forintos megrendelést kapott Orbán Viktor barátjának cége a Magyarország erősödik kampányból – tudta meg a Hír TV. A Garancsi Istvánhoz köthető vállalkozás villanyoszlopokra szerelhető hirdetéseket vett. Jutott pénz a kampányban Habony Árpád cégének, Andy Vajna rádiójának és a Pesti Srácok portálnak is.

Az 1956-os emlékévre hivatkozva is százmilliókat kaptak a kormánypárti médiumok. Schmidt Mária közalapítványa nyilvánosságra hozta, hogyan költöttek el 14,5 milliárd forintot az emlékévre. A pénzből több kormányközeli médium kiadójának is jutott – az Origo tulajdonosának érdekeltsége közel 400 millió, a Pesti Srácokat kiadó Gerilla Press pedig 76 millió forintot kapott.

„Azt szeretném, ha minden évben lenne miniszterelnök-választás, én minden évben Orbán Viktorra szavaznék. […] Azért, mert ha választás jön, mindig emelnek egy kicsit a nyugdíjakon” – mondta a nagygéci otthonába nemzeti konzultációra érkező Orbán Viktornak özvegy Csúcs Imréné, Bözsi néni a kormányfő Facebookra feltöltött videójában.

Orbán Viktor hozzátette, hogy „küldtem utalványt is”, és hogy „év végén, ha úgy vannak a számok, akkor emelek megint”. A videó Gyurcsány Ferenc szidásával és Bözsi néni jószágainak megtekintésével végződik.

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatával a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében a korábbi elsőfokú döntést, így jogerőre emelkedett Jozef Rohác életfogytiglani és Portik Tamás tizenhárom éves szabadságvesztés büntetése.

A szlovák Jozef Rohácot két, 1998-ban elkövetett minősített emberölés, Fenyő János médiavállalkozó megölése, illetve az Aranykéz utcai robbantás miatt ítélték el. Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként kapott tizenhárom évet azért, mert ő adta az utasítást Jozef Rohácnak Boros József megölésére. A hatóságok szerint Portik azért ölette meg Borost, mert terhelő vallomásokat tett rá az akkoriban elszaporodott leszámolásos bűncselekményekkel és az 1990-es évek eleji olajügyekkel kapcsolatban.

A szerkesztőségben kereste fel a Momentum Mozgalom elnöke az Origo újságíróját, hogy beszélgessen vele az ellenzéki párt egyik tagjáról írt lejárató cikkről. Fekete-Győr András arról kérdezte a portál munkatársát, hogy kiket kell még a közeljövőben lejáratniuk valótlan állítások alapján, választ nem kaptak. Az Origo később feljelentést tett az eset miatt.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke amellett, hogy elítélte a Momentum akcióját, azt mondta, az Origo több cikke miatt hivatalból kellene eljárást indítania a médiahatóságnak. „Az, hogy ilyen, kicsit önbíráskodásba hajló esetek fordulnak elő, részben azért is van, mert a médiahatóság nem teszi a dolgát. A MÚOSZ-nak egyébként vannak ügyei az Origóval. A Momentum fordult kétszer hozzánk az Origo szerinte etikátlan magatartásai miatt” – mondta Hargitai Miklós.

Június

Bal- és jobboldali közéleti személyiségek – Hajós András, Gálvölgyi János, Pörzse Sándor, Stohl András, Zagyva György Gyula és Gulyás Márton – közös kisfilmben álltak ki egy új, arányosabb választási rendszer mellett. Azt kérik a parlamenti és nem parlamenti pártoktól: találjanak megoldást arra, hogy felszámolják a jelenlegi rendszer torz elemeit.

Zagyva a szereplésével kapcsolatban összekülönbözött Varga-Bíró Tamás korábbi Jobbik-közeli szövegíróval, akit állítólag zsidózva megfenyegetett telefonon. A KDNP-s Hollik István az ügyben vizsgálatot követelt, Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig közölte: a miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy a törvény teljes szigorával lépjen fel Zagyva ügyében.

Lehet bűnözőnek lehet nevezni Rogán Antalt a bíróság döntése szerint – számolt be egy internetes videóban a döntésről Juhász Péter. Az Együtt elnökét azután perelte be becsületsértésért a propagandaminiszter, hogy Juhász azt állította: Rogán bűnöző, mert bűnözőkkel üzletelt, és még polgármesterként kijátszotta a belvárosiak ingatlanvagyonának egy jelentős részét. Ebben az ügyben született jogerős ítélet.

A bíróság a Magyar Idők ügyében is hasonló döntést hozott, egy ítélet szerint lehet azt állítani, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségének számító lap lopott pénzből működik. Az újság Szigetvári Viktort perelte be, miután az Együtt választmányának elnöke azt mondta, hogy a Fidesz-kormány az adófizetőktől lopott pénzből tart fenn médiumokat. A perben első fokon a Fővárosi Törvényszék járt el, az ítélet nem jogerős.

A menekültkvóta miatt uniós eljárás indult Magyarország ellen. Az Európai Unió belügyminiszterei 2015 szeptemberében döntöttek úgy, hogy az Olaszországban és Görögországban összegyűlt menedékkérők egy részének kérelmét a többi tagállam bírálja el. Magyarország hiába tiltakozott, a többségi döntés az Orbán-kormányra is kötelező lett volna. Magyarországra 1294 személy jutott volna, akiket nem kellett volna automatikusan befogadni. A magyar hatóságok feladata az lett volna, hogy az 1294 menedékkérőnek elbírálják a kérelmét, és megállapítsák, hogy valóban menekültek-e, vagy pedig gazdasági bevándorlók.

Több mint harminckétezer ember halála lett volna elkerülhető 2014-ben egy jobb ellátó rendszerrel – erre jutott a kormány első egészségügyi teljesítményértékelése. A Napi.hu azt írta, a felmérést az Állami Egészségügyi Ellátó Központ koordinálásával minisztériumi munkacsoportok készítették. Az összegzés szerint hiába a javuló tendencia, a főbb halálokok terén Magyarország lemaradása nőtt az európai átlaghoz képest, és ez jelentős részben az ellátó rendszer hiányosságaira vezethető vissza. A jelentésből az is kiderült, hogy a járóbeteg-szakellátásban a lakosság közvetlenül a költségek 43 százalékát, az állam pedig körülbelül 53 százalékát finanszírozza.

Hongkongban tárgyalt a letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban Habony Árpád és Demján Sándor, és többmilliárdos magánrepülővel landoltak Budapesten. Erről a Magyar Nemzet írt, miután a Hír TV Célpont című műsorának stábjával közösen elcsípték a miniszterelnöki tanácsadót a Liszt Ferenc reptéren. A csapatot a lap és a tévé stábja a kisgépes terminálnál várta, de rendőröket hívtak rájuk, Habony Árpád pedig megfutamodott az újságírók elől.

Az utazás oka az lehetett, hogy ekkor még két hétre nyitva állt az a jogi kiskapu, amely lehetővé teszi a külföldi cégek adó- és járulékmentes adásvételét, így a vagyonokat felhalmozó kötvényforgalmazókét is. Kósa Lajos szerint viszont csak kártyázni mentek Habonyék Makaóba.

Előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba szocialista önkormányzati képviselő. Az ellenzéki politikus által irányított munkaközvetítő a gyanú szerint 3 milliárd forintos költségvetési csalást okozott. Az MSZP politikai megtorlást emlegetett, szerinte a Fidesz a büntetőjog eszközével próbálja politikai ellenfeleit lejáratni. A gyanú szerint Czeglédi látszattevékenységet végző bukócégeket hozott létre, amelyek adóbevallást nem készítettek, vagy nem fizettek adót.

Farkas Flórián maradt a Lungo Drom elnöke, miután egy ebédnek álcázott titkos küldöttgyűlésen megbízható küldöttek újraválasztották. A Romnet információi szerint a miniszteri biztos minden megyéből csak öt szervezeti tagot hívott meg, olyanokat, akiket megbízhatónak és hűségesnek ítélt. A gyűlésről a Hír TV tudomást szerzett, a Lungo Drom odaérkező politikusai először tagadták, hogy tisztújításra hívták őket, a gyűlés a sajtó teljes kizárásával zajlott.

Farkas Flórián az ORÖ elnöke volt, amikor több milliárd forintos sikkasztás miatt nyomozás indult a kisebbségi önkormányzatnál. Az eljárás több mint két éve tart, de gyanúsított továbbra sincs, Farkas pedig a Miniszterelnökségtől kapott megbízást, Orbán Viktor pedig kijelentette, a jövőben a személyes szándéka az, hogy Farkas Flóriánnal szeretné folytatni az együttműködést.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!