2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Perújítással folytatódik a Fenyő-ügy

Perújításra készül a vádhatóság a Fenyő-ügyben, miután a rendőrség júniusban lezárta a nyomozását a felbujtással meggyanúsított Portik Tamás és Gyárfás Tamás ellen. A jogtechnikai lépés értelmében nem vádat emelnek Portik Tamás ellen, hanem a jogerős ítélettel zárult ügyet tárgyaltatják újra. Arról, hogy vádat emelnek-e Gyárfás Tamás ellen, heteken belül érdemi döntés várható.

  • Perújítással folytatódik a Fenyő-ügy

Perújítás indítvány előterjesztésére tett javaslatot tegnap a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnél a Fenyő-gyilkosság ügyében a Fővárosi Főügyészség. A Fenyő János meggyilkolása miatt 2017-ben újraindított nyomozás ügyiratait idén júniusban adta át a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Fővárosi Főügyészségnek érdemi elbírálásra.

Ismert, az NNI tavaly márciusban gyanúsította meg Portik Tamást azzal, hogy ő lövette le 1998-ban a szlovák bérgyilkossal, Jozef Roháccsal a médiavállalkozót. Áprilisban Gyárfás Tamás volt sportvezetőt, egykori médiaproducert ugyancsak meg­gyanúsították a Fenyő János ellen elkövetett merénylettel összefüggésben, a nyomozó hatóság véleménye szerint ő bujtotta ugyanis fel Portikot, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint a nyomozati iratok elbírálása közben a Fővárosi Főügyészség Portik Tamás esetében arra a megállapításra jutott, hogy a bizonyítékok alapján vádemelésnek lenne helye, azonban a bíróság előtti felelősségre vonás megfelelő módja az ő esetében nem a vádemelés, hanem a perújítási eljárás.

Jogtechnikai szempontból ennek az a magyarázata, hogy a Legfelsőbb Bíróság (a Kúria jogelődje) egyik 2009-es büntető jogegységi határozatán alapuló, következetes bírói gyakorlat szerint amennyiben a bíróság a vád tárgyává tett, és a bűncselekmény egységébe tartozó cselekményt jogerősen elbírálta, határozata e bűncselekmény tekintetében ítélt dolgot eredményez. Így nincs helye újabb vádemelésnek olyan részcselekmény miatt, amely a már elbírált bűncselekmény egységébe tartozik, azonban nem képezte a jogerős határozatban megállapított tényállás részét. Ebben az esetben az elítélt terhére perújításnak lehet helye.

Márpedig korábban, amikor több emberen elkövetett emberölés miatt a bíróság elítélte Jozef Rohácot, Portik Tamás is a vádlottak padján ült. Rohác az Aranykéz utcai, négy halálos áldozat, köztük Boros Tamás életét kioltó robbantás, valamint Fenyő lelövése miatt életfogytiglani fegyházat kapott. Portikot pedig Boros Tamás megöletése miatt mint felbujtót 13 éves fegyházbüntetéssel sújtották, a Fenyő-gyilkosság esetében viszont akkor még a bíróság nem vizsgálta a felelősségét.

Mivel most a Fővárosi Főügyészség az NNI nyomozása alapján bizonyíthatónak látja, hogy Portik Tamás nemcsak az Aranykéz utcai emberölésben volt felbujtója Rohácnak, hanem a Fenyő-gyilkosságban is, így Portik cselekménye is több emberen elkövetett emberölésnek minősülhet, amit a fent leírt jogtechnikai ok miatt perújítási eljárással lehet bíróság elé vinni.

Portik számára az ügynek nem csekély tétje van. Amennyiben a perújítás során bizonyítottnak látják a bűnösségét, életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!