2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Pénzt juttat a DK Gyurcsány baráti cégeinek

Fél év alatt csaknem 80 millió forint értékben adott közösségi médiával kapcsolatos megbízást a DK, egy olyan cégnek, amely Gyurcsány Ferenc egykori kabinet-vezetőjéhez köthető - írja a Magyar Nemzet. A napilap arról is beszámol, hogy az összeget a képviselőknek és frakcióknak biztosított támogatásból, azaz lényegében közpénzből fizetik. A Hír TV stábja erről szerette volna megkérdezni Gyurcsány Ferencet és feleségét, de nem válaszoltak a kérdésekre.

  • Pénzt juttat a DK Gyurcsány baráti cégeinek

A napilap arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc egykori kabinetvezetőjéhez és a Bajnai-kormány titokminiszteréhez Ficsor Ádámhoz köthető cégeknek adott megbízatást.

Csakhogy – legalábbis a portál szerint – az egyik Kft.-vel kötött szerződés szinte ellenőrizhetetlen, mivel a megállapodásban kikötötték, hogy a megbízott „tevékenységét jellemzően szóbeli tanácsadás formájában végzi”.

A DK EP-listavezetője elmenekült az újságírói kérdések elől. Helyette a párt szóvivője válaszolt.  Rónai Sándor szerint a Magyar Nemzet hazudik. A két cég azonos összeget, egyenként jóval több mint 38 és fél millió forintot, azaz mindösszesen több mint 77 105 984 forintot kereshet azon, hogy június 30-ig segítik a Demokratikus Koalíció facebookozását és a pártelnök instagram bejegyzéseit is ők felügyelik.

A Magyar Nemzet azt is megjegyezte, hogy a szinte csak nyugdíjasok körében népszerű párt internetes kommunikációra fordított csaknem 80 millió forint – közpénzből származik. Erről viszont szűkszavúan nyilatkozott a szóvivő.

A Magyar Nemzet cikke itt olvasható.

Hír Tv

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!