2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Palkovics: Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.

  • Palkovics: Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel

Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete, ezernél több szakértővel vett részt, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz.

A stratégia alapján fel kell készíteni a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot arra, hogy ez a technológia jön, ez a technológia már itt van, próbáljuk meg alkalmazni - hangoztatta a miniszter.

A stratégia elemei közül kiemelte a részvételt az automata, önvezető járművek fejlesztésében. Szavai szerint Magyarország ezen a területen már sokat tett, tesztpálya épült, oktatási-kutatási programok indultak el, és kutató központot is létrehoztak.

Palkovics László "a mindennapi életünket könnyebbé tevő" területek közül kiemelte az ügyintézést, amikor a bejelentés helyszínén is közreműködő robothoz hasonló mesterséges intelligenciával működő gépekkel kerülünk elsődlegesen kapcsolatba például a posta, a kormányhivatal, vagy a bankok ügyfélszolgálatainál, de mesterséges intelligenciával szabályozzák például az öntözést az agrárium területén.

"Gyorsan közel kell hozni azt a technológiát az emberekhez" - mondta a miniszter megjegyezve, hogy a mesterséges intelligencia adatokra épül, meglévő adatokból hoz döntéseket, ezért az embereknek a jövőben nem csak pénztárcájuk, hanem "adattárcájuk" lesz, ami megkönnyíti az ügyintézést.

Palkovics László, aki Jakab Rolanddal, az MIK elnökével közös prezentáció keretében mutatta be a stratégia fontosabb elemeit, azt mondta, a mesterséges intelligencia 2030-ra 11-14 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon.

A Mesterséges Intelligencia Stratégia szervezeti hátteréről elmondta: Budapesten felállítják a kormányzati struktúrába illeszkedő Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget (Navü), Debrecenben pedig az adatok elemzésével foglalkoznak, amihez újabb szuperszámítógépet telepítenek a Debreceni Egyetemre.

A kutatás-fejlesztés területéről kiemelte: már megalakult az MI Nemzeti Laboratóriuma, amelyen keresztül szeretnének a jövőben minél több világhírű kutatásba bekapcsolódni.

Palkovics László hozzátette: Magyarország elkötelezett a stratégia megvalósításában, csatlakozott a finnországi kezdeményezéshez és célul tűzte ki, hogy az ország lakosságának 10 százaléka, mintegy egymillió embernek legyen valamilyen szintű ismerete a mesterséges intelligenciáról, a lakosság egy százaléka, százezer ember pedig képzésben vegyen részt, tanfolyamok keretében szerezzen ismereteket az új technológiákról.

Jakab Roland a stratégia részleteit ismertetve jelezte: a debreceni bejelentéssel egy időben a világhálóra is felkerült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, ami elérhető az ai.hungary.com weboldalon.

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: az, hogy a kormány úgy döntött, hogy a magyar mesterséges intelligencia központ két városban, Budapesten és Debrecenben lesz, a cívisváros fellépett "a 21.század jövőbe vezető országútjára".

"Az oktatás-kutatás megfelelő házigazdái leszünk" - tette hozzá a kormánypárti politikus.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!