2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

Palkovics: a kormány jóváhagyta Debrecen tízéves fejlesztési tervét

A kormány - elsőként a nagyvárosok közül - jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen.

  • Palkovics: a kormány jóváhagyta Debrecen tízéves fejlesztési tervét

A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés - ismertette Palkovics László.

A miniszter Debrecent az ország egyik "legfőbb városának" nevezte, ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar kormány fejlesztési politikája nem tesz érdemi különbséget a kis- és a nagy települések között.

"Számunkra minden esetben egy cél van: a magyar emberek egészségének, egyre javuló életszínvonalának és a jövőbeni terveik megvalósításának együttes támogatása" - mutatott rá.

Leszögezte: a magyar települések évek óta pártpolitikai csatározásoktól mentesen fejlődnek. Azt mondta: Debrecen fejlődési története példaértékű, és igazolja a magyar kabinet fejlesztési stratégiáját is.

Palkovics László fontos célnak nevezte, hogy "Debrecen belátható időn belül ne csak a keleti régió, hanem a szomszédos országok számára is igazodási pont legyen".

A miniszter szerint "Debrecen a munkaerőpiaci versenyt az iskolapadban akarja megnyerni", minőségi oktatással és vonzó jövőképpel hívja a fiatalokat.

A Debrecen 2030 programból a tárcavezető kiemelte egyebek mellett a helyi nemzetközi repülőtér bővítését, a várost elkerülő keleti körgyűrű folytatását és a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetését.

Palkovics László ismertetése szerint három projektciklust terveznek: az első 2021 és 2023 közötti ciklusban 50 milliárd forint költségvetési támogatást nyújtanak majd városi és egyetemi infrastruktúra fejlesztésekre.

Az innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek azt is elmondta, hogy a Debrecen 2030 program 600 milliárdos összköltségvetése tartalmazza a már korábban bejelentett programelemeket: az észak-nyugati ipari övezethez kapcsolódó több mint 130 milliárdos infrastruktúra és a 35 milliárdos oktatási fejlesztéseket.

A programhoz egyébként a központi költségvetési források mellett városi pénzeket, kohéziós és piaci forrásokat is igénybe vesznek - fűzte hozzá.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, "a Debrecen 2030 program egy korszakalkotó, Debrecen dimenzióváltását, léptékváltását jelentő komplex és átfogó városépítő stratégia, amely meghatározó jelentőséggel bír majd az évszázad előttünk álló részére".

"Mi vagyunk az első magyar város, amely a magyar kormány által határozattal és konkrét forrással megerősített, 2030-ig terjedő, komplex fejlesztési programmal rendelkezik" - tette hozzá.

A polgármester a zászlóshajó projektek közül kiemelte az új Természettudományi Múzeum és egy komolyzenei hangversenyterem megépítését, új villamosvonal létrehozását, de kiemelt feladatnak nevezte az erdők és a zöld területek védelmét, minőségi megújítását, a megújuló energiára épülő fejlesztéseket és a Civaqua-programot, amely a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán keresztül juttatja majd el Debrecen területére.

Kósa Lajos (Fidesz), országgyűlési képviselő máig ható történelmi példákat is sorolva azt mondta, "a magyar jövő Debrecenben épül".

A Debrecen 2030 programot magyar, patrióta, jövőt építő, nyitott szemléletű fejlesztésnek nevezte, majd megjegyezte: a siker kulcsa a debreceni Református Kollégium épületén olvasható: "Orando et laborando", imádkozzál és dolgozzál.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a regionális szereplők összefogását emelte ki, megjegyezve, hogy az innovatív klaszterek rendszerében az elmúlt években komoly együttműködés jött létre az egyetem, az önkormányzat, az ipar, a pénzintézetek és a kormányzat között.

Bács Zoltán egyetemi kancellár hozzátette: a Debrecen 2030 program keretében 2023-ig 15 milliárd forintot fordítanak egyetemi infrastruktúrafejlesztésére, 19 milliárdot pedig műszaki és informatikai beruházásokra.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!