2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Óriási dugók várhatók a következő hetekben az autópályákon

2015. augusztus 6., csütörtök 18:24, frissítve: péntek 10:58

A szokásosnál is nagyobb dugókra számíthatnak a következő hetekben az M7-esen autózók, a közútkezelő ugyanis megkezdte az autópálya elválasztó szalagkorlátjának cseréjét. Az M3-as sztrádán már egy hete dolgoznak – emiatt Gödöllő és Bag között rendszeres a több kilométeres, lépésben haladó kocsisor. Az állami televízió úgy tudja, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte a közútkezelőt, halassza augusztus 20-a utánra az M7-esen tervezett munkálatokat.

Áttörte a szalagkorlátot, és frontálisan ütközött egy terepjáróval egy kamion az M7-es autópályán Kőszárhegy közelében. „A jelenleg rendelkezésre álló információink szerint egy kamion, amely Budapest irányába haladt, eddig ismeretlen okok miatt áttért a másik sávba, átszakítva a szalagkorlátot, és egy személygépkocsinak ütközött” – közölte Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A hasonló baleseteket előzné meg a közútkezelő azzal, hogy az elválasztó korlátot a forgalmas szakaszokon beton terelőtömbökre cseréli. Egy közlekedésbiztonsággal foglalkozó civil szervezet vezetője szerint ott lehet indokolt a betonelemek telepítése, ahol nagyméretű járművek közlekednek. „Olyan elválasztó elemeket kell használni, amelyek ütközésnél megállítják ezeknek a járműveknek az áthaladását a másik oldalra. Úgy hiszem, a betonelemek erre alkalmasabbak, mint a szalagkorlát” – mondja Pausz Ferenc, a GRSP Magyarország ügyvezetője.

Az M3-as autópálya Gödöllő és Bag közötti szakaszán hetek óta lépésben araszolnak az autósok kilométereken át – itt már megkezdődött az építkezés. „A torlódásokon annyiban tudunk segíteni, hogy sávelhúzással tereljük a forgalmat. Amikor nincs daruzás, akkor két sáv járható, daruzás idején sajnos egy sávra csökken az autópálya áteresztőképessége. A daruzást igyekeznek a technológiai folyamatok figyelembevételével megszakítani kétóránként és elengedni azokat a járműveket, amelyek feltorlódtak” – nyilatkozta Marczin Bence, a Magyar Közút kommunikációs vezetője.

Ez várható a következő időszakban az M7-esen is. A főváros és Érd közötti szakaszon most kezdték meg a terelősávok kijelölését, s rövidesen az M5-ös budapesti bevezetőszakaszán is korlátozások lépnek életbe. A közútkezelő azzal indokolja, hogy a munkálatokat nyáron, a főszezonban kezdik meg, hogy az uniós támogatási szerződés szerint a több mint tízmilliárd forintba kerülő beruházásokkal még idén el kell készülniük.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!