2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Orbánnak nem kellett várnia a szakrendelésen, beelőzte a sort

Hír TV

2018. június 12., kedd 11:08, frissítve: kedd 11:12

Meglepő élménye volt az Index munkatársának az egyik fővárosi kórház szakrendelésén, ugyanis miközben várt a sorára a levegőtlen, fülledt kórházi folyosón, hirtelen feltűnt pár testőr, és kisvártatva maga Orbán Viktor is megjelent a kórházigazgató kíséretében.

A beszámoló szerint Orbán udvarias volt, és megkérdezte az odakint várakozókat, hogy előre engedik-e. Nem tudom, mi lett volna, ha valaki azt mondja, nem – mondta az Index munkatársa, aki szerint többen halkan méltatlankodtak, de senki nem mondta, hogy nem mehet előre a kormányfő. 

Ekkor a már a vizsgálóban lévő beteget is visszaküldték a folyosóra. Az asszisztensnő odakint, mindenki más előtt megkérdezte tőle, hogy ugye nem baj, ő azt mondta, hogy nem - írta az Index.

Orbán bement a rendelőbe, a testőrei kint vártak. Körülbelül öt perc múlva a miniszterelnök kezében egy recepttel kijött, megköszönte a türelmünket, a folyosón még smúzolt egy beteggel, aztán elment – számolt be a portál.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!