Hozzátette: ez Magyarországon is egy élő vita. Az ellenzék támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, a magyar kormány azonban mást mond, szerintük ez tönkretenné a magyar gazdaságot.
Háborús időkben, amit a harcoló felek és a nyugati civilizáció kaphatnak, a legnagyobb örökség a béke. Ferenc pápa a béke embere volt. Rendíthetetlenül bátor ember volt, hiszen a béke mellett kiállni magával hozza a támadásokat is – emlékezett a húsvéthétfőn reggel elhunyt Ferenc pápára Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A kormányfő felidézte: mielőtt Donald Trump amerikai elnök lett volna, csak ketten álltak ki következetesen a béke mellett, Magyarország és a Vatikán. A háborúpárti hálózat az elmúlt években folyamatosan tűz alatt tartotta a szentatyát, hogy adja fel háborúellenes álláspontját, de nem tette. Az ő támogatása természetfeletti súlyt adott az igazságnak és a békének.
A miniszterelnök kiemelte: kétszer Magyarországon, egyszer Csíksomlyón látogatta meg a magyarokat Ferenc pápa. Ennek személyes okai is lehettek, magyar apácákkal is dolgozott együtt, és kedvelt bennünket. Éreztem is, amikor találkoztam vele, hogy van egy keresztény közösség, ami összeköt bennünket, de ezen túl van egy más típusú, nemzeti alapú szimpátia is – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint hazánk szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy ki lesz a következő szentatya, mert a magyar katolikus egyház fontos szerepet játszik társadalmunk életében: oktatási intézmények üzemeltetése, idősek ellátása és a cigány integrációban való erős részvétel, nem is beszélve a hitéleti kérdésekről. A kormányfő izgalommal figyeli, hogy mi történik majd, de most még a veszteség miatti fájdalom és gyász napjait éljük.
Háborús pszichózis Európában
Az orosz-ukrán konfliktusról azt mondta, hogy jó lenne véget vetni a háborús pszichózisnak Európában. Az Egyesült Államok nélkül Ukrajnának szerinte nincs esélye megőrizni a meglévő pozícióit. A szlovákok és a magyarok támogatják a békét, a többiek a háború folytatása és a segítségnyújtás mértékének növelése mellett kardoskodnak, és a magyar ellenzék Brüsszelben azt akarja, hogy hazánk is tegyen be a közösbe 45 milliárd forintot. Ez reménytelen, vezetői hiba, nem életképes gondolat, csak idő kérdése és a háborúpártiaknak be kell fordulniuk abba az utcába, ahol a békepárti országok a békét akarják elérni – mutatott rá Orbán Viktor.
Az ukrán csatlakozásról szólva azt mondta, hogy az, hogy Ukrajna mikor lesz uniós tag, az tőlünk, magyaroktól is függ.
Egész Európába kiment a parancs Brüsszelből. Minden párt, amely az Európai Bizottságot támogatja, arról beszél, hogy Ukrajnát fel kell venni az Unióba. A magyar ellenzék erről szervezett is egy szavazást – emlékeztetett a kormányfő. Hozzátette: ez Magyarországon is egy élő vita. Az ellenzék támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, a magyar kormány azonban mást mond, szerintük ez tönkretenné a magyar gazdaságot.
Orbán Viktor szerint jobb, ha nem engedik, hogy eljusson Ukrajna uniós csatlakozása egy olyan fázisba, ahol már nem tudják megállítani. A kormányfő kifejtette: azért szoktak felvenni országokat az Unióba, mert akik tagok, azzal jól járnak. Ezért vették fel korábban Magyarországot is. Ha Ukrajnát felvennék, és ezzel jól járnánk, akkor örömmel mondanánk igent, de Magyarország ezzel nem járna jól.
Levernék a béreket Magyarországon, a teljes foglalkoztatottság is köddé válhat hazánkban. A csatlakozás tönkreverné a mezőgazdaságot, jelentős nagyságrendű zsugorodáson menne keresztül. Sok százezer család kerülne nagyon nehéz helyzetbe. Ukrajna ráadásul egy akkora ország, hogy az uniós források mind elmennének oda. Magyarország ráadásul nettó befizetővé válna, így a magyar pénzek is Ukrajnába mennének – mutatott rá a miniszterelnök.
Orbán Viktor: Mindenképpen meg fogjuk szerezni ezt a pénzt!
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy mostanra megismertünk még egy tiszás képviselőt Kollár Kinga személyében. Ő kijelentette, hogy büszke arra, hogy sikerült magyar fejlesztéseket megakadályozni. Mi Magyarországért is dolgozunk, de van néhány tucat ember, aki azért, hogy ez ne sikerüljön, és azért tesznek is Brüsszelben. Ők ezért komoly fizetést kapnak Brüsszeltől – ismertette a kormányfő. A Magyarországnak járó pénzeket meg kell szerezni – mondta Orbán Viktor.
13 milliárd eurót már megszereztünk. Van még több mint 10 milliárd euró felfüggesztett forrás, de ez a magyaroknak jár, és ezt meg fogjuk szerezni feltételek nélkül. Mindenképpen meg fogjuk szerezni ezt a pénzt. Úgy fogjuk megszerezni ezt a pénzt, hogy ne legyünk Brüsszel gyarmata – mondta.
Magyarország mint független állam megszűnik létezni, ha a Tisza Párt kerül hatalomra. Ha elvesztjük a függetlenséget, akkor szegénységbe fogunk visszasüllyedni, mert nem lehet sikeres egy ország, ha gyarmati sorban van – tette hozzá Orbán Viktor.
400 ezer család él turizmusból, és ha ez a szektor jól megy, akkor ők biztos megélhetéshez fognak jutni – mondta Orbán Viktor. Ha jól megy a turizmusnak, akkor sokaknak jól megy – zárta interjúját a kormányfő.
Forrás: Origo.hu
Fotó: Origo.hu