2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Az illegális bevándorlás és az ellenzék lejáratása a téma a Fidesz-kongresszuson

Hír TV

2017. november 12., vasárnap 10:59, frissítve: vasárnap 21:26

Vasárnap tartja 27. tisztújító kongresszusát a Fidesz Budapesten, ahol a szocialista–szabaddemokrata kormányok győzelmi receptjével példálózott Semjén Zsolt.

Vasárnap tartotta 27. tisztújító kongresszusát a Fidesz a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, az eseményen ismét pártelnökké és miniszterelnök-jelöltté választották Orbán Viktort.

A Magyar Nemzet azt írja: Novák Katalin bekerülhet az elnökségbe, a családügyi államtitkár Pelczné Gáll Ildikót váltja, aki uniós elfoglaltságai mellett nem tudja vállalni a feladatot.

A küldöttek megerősítették alelnöki posztján Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédben a 1994-es választásokról azt mondta, azért nyertek akkor ellenfeleik kétharmaddal, mert egységet tudtak felmutatni. „A nagy tanulság, amit szem előtt kell tartanunk: 1994. Akkor a jobboldal több szavazatot kapott, mint a baloldal, mégis a baloldalnak lett kétharmados mandátumtöbbsége. Miért? Azért, mert ők egyben voltak, mi pedig darabokban. Külön volt a Fidesz, külön a KDNP, külön az MDF, külön a kisgazdák, és bizonyos értelemben a MIÉP is idesorolható. A tételmondat tehát a politikai felismerés tekintetében így hangzik: ha mi darabokban vagyunk, ők meg egyben, akkor vesztünk. De ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki egyébként egy tál skorpióhoz hasonlította a Fidesz jelenlegi ellenfeleit.

 
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelos miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
 

Őt követte a színpadon Kövér László, aki a mostani magyar kormányt az egri várvédőkhöz hasonlította. Megítélése szerint Európában egy olyan háború folyik, mint a török időkben, és ennek a csatának az egyik élharcosa, illetve a európai keresztény kultúra megtartója az Magyarország – számolt be munkatársunk 12 órakor a helyszínről. „Európa ma egy politikai, gazdasági és szellemi fegyverekkel vívott világhatalmi harc színtere, és benne Magyarország a normalitás kevés megmaradt bástyáinak egyike, talán legerősebbike. Ha nem leszünk képesek megvédeni, akkor jelentősen csökken annak esélye, hogy Európa fennmaradhat, mint a nemzeti kultúrák sokszínű terepe, hogy megóvja a demokratikus döntés hozatalra még alkalmas nemzetállamokat és államok struktúráit, hogy ne rendelődjön alá egyszer és mindenkorra Európán kívüli hatalmaknak” – hangzottak Kövér László szavai.

 
Kövér László, az Országgyulés elnöke, a Fidesz országos elnökségének tagja.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
 

A kongresszuson felszólalt még Schmitt Pál volt köztársasági elnök is, habár ő saját magát volt Fidesz alelnökként konferálta fel. Ő hosszasan beszélt a magyar olimpiai mozgalomról, bizonygatta sokáig, hogy Magyarországi igenis jó helyszíne lett volna a 2024-es olimpiának.

 

Vona Gábor és az MSZP is célkeresztbe került a Fidesz-kongresszuson.

Kubatov Gábor viccelődött azzal, hogy a Jobbik központi irodájának helyén szépségszalon nyílik, ahol szemöldök-szedést is lehet majd rendelni. Az MSZP-ről az Internacionálé egyik sora jutott eszébe a Fidesz alelnökének. Ha a szocialisták kiesnek jövőre a parlamentből, akkor a múltat sikerül végképp eltörölni - Kubatov Gábor szerint. A miniszterelnök kabinetfőnöke pedig a Soros György elleni küzdelemmel kapcsolatban beszélt az MSZP-ről.

„Az ellenfél nagynak és erősnek tűnik. De én csak azt tudom nektek mondani, hogy voltak már ilyen ellenfeleink. Emlékeztek rá 2006 októberében, amikor a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján az akkor épp hatalmon levő kommunisták újra az emberek közé lövettek, akkor bizony kellett bátorság a küzdelemhez, hát még a győzelemhez. De nem olyan régen – a bátorságot ugye a Jóisten is jutalmazza –, nem olyan régen a forradalom 60. évfordulóját már úgy ünnepelhettük, hogy a kommunisták törpepárttá lettek, és 2016 októberében utoljára jelent meg 1956 novemberének kommunista propagandalapja, a Népszabadság” – mondta Rogán Antal.

Egy másik alelnök, Gulyás Gergely sem feledkezett meg a politikai vetélytársakról.

„Hogy is néz ki ma a mi ellenzékünk? A Jobbik aktuális legnagyobb sikere, hogy Havas Henrik könyvet ír Vona Gáborról. A neves szerző korábbi kötetei a teljesség igénye nélkül a következők: A prostituált élet- vulgárisabb megfogalmazásban. A pornó. Apám szép volt- egy heroinista vallomása. Illetve, A sztár, a lúzer, aki az anyját kereste” – fogalmazott Gulyás.

Lázár János miniszter is az ellenzéken köszörülte a nyelvét.

„Jobb ma egy bábellenzék, mint holnap egy bábkormány” – mondta a kancelláriaminiszter.

A beszédek monotóniáját propagandafilmekkel törték meg a szervezők. A videókban Fidesz-aktivisták méltatták az Orbán-kormány politikáját. Egy másik kisfilmben nyugdíjas házaspár kapta a főszerepet.

A kisfilmek témái közül nem maradhatott ki a migráció és a baloldal bírálata sem.

A küldöttek több mint 1600-an voltak, így ez a 27. kongresszus a párt történetében az eddig legnagyobbnak bizonyul. Igen monumentális látványelemekkel, fényjátékokkal, videóbejátszásokkal, illetve hangulati elemekkel – egy igazi erődemonstráció, jegyezte meg munkatársunk.

 

 
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke érkezik.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!