2019. március 18.,
hétfő, Sándor, Ede napja

Orbán Viktor levelével „ki lett pipálva” a bocsánatkérés

Hír TV

2019. március 14., csütörtök 20:57, frissítve: csütörtök 21:35

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér „a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját. Erről is szó volt a Lapzártában.

„Ezzel is megpróbál eleget tenni a Weber-i kritériumoknak, ugye három feltétele volt Webernek, ha és amennyiben magyarázzuk az eseteket, akkor a bocsánatkérés is kipipálva ezzel a levéllel, még akkor is, hogy a bocsánatkérés a »hasznos idióták« kitételnek szólt, ezt az Orbán Viktori nyilatkozatot mea culpázta, az őt nem igazán kedvelő néppárti tagpártok vezetőinek. A másik ugye a plakáttörténet, az a kormányzati kommunikáció szempontjából befejeződött, igen most már nincsen Juncker és Soros a plakáterdőn, itt a nagy kérdés a CEU esete, hogy háromból kettő elég-e a Weberéknek, a meccs igazi végeredményét majd május 26. után fogjuk megtudni” – vélte Szirmay Dávid, a Blikk főszerkesztő-helyettese.

„Látszik, hogy a Fidesz is kompromisszum kész, itt inkább arról van szó, hogy az elmúlt napokban sok liberálisnak is mondható néppárti politikus és párt monda, hogy ki kell zárni a Fideszt, de ez a kisebbség. Most arra játszik a Fidesz és Orbán Viktor is, hogy van a támogatói bázis és a kettő között lévő mérleg nyelve, itt meghatározó szavuk van az osztrákoknak és a németeknek, őket kell meggyőzni arról, hogy a kizárásnak nincsen értelme. Se az EPP-nek se a Fidesznek nem érdeke, hogy ez a vita tovább húzódjon. Én arra számítok, hogy legrosszabb esetben felfüggesztés lesz” – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa.