2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Küldetés

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Orbán Viktor: Öt százalékkal nő a 13. havi nyugdíj összege is

Nemcsak az aktuális nyugdíj, de a 13. havi nyugdíj összege is 5 százalékkal több lesz, mint idén – erről számolt be a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor elmondta: módosítani kellett a költségvetést, hiszen a jegybank előrébb hozta az inflációs jelentést, így a következő évben esedékes gazdasági körülményekhez kell alakítani a nyugdíjakat.

  • Orbán Viktor: Öt százalékkal nő a 13. havi nyugdíj összege is

 

Módosítani kellett a költségvetést, hogy jövőre ötszázalékos lehessen a nyugdíjemelés – árulta el péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában elmondta, hogy a jegybank szerepe nagyon fontos akkor, amikor a költségvetést készítik, ők becsülik meg ugyanis az infláció mértékét a következő évre.

Pontos elszámolás a jó barátság titka –fogalmazott a kormányfő arról, hogy a nyugdíjakat az év végén további két százalékponttal emelték, hiszen nagyobb volt a drágulás is. Mivel veszélyhelyzet van, a kormány rendelettel is tud változtatni a költségvetésen – mondta a miniszterelnök. –Ha van miből adni az ember jó szívvel ad –tette hozzá.

 Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő februárban esedékes 13. havi nyugdíj összege is 5 százalékkal növekszik. – Ha a gazdaság jól teljesít, akkor lehet béreket emelni – válaszolta a kormányfő arra a műsorvezetői kérdésre, hogy bírni fogja-e az ország azt, hogy ennyi helyen egyszerre emelnek bért jövőre. – Amit megtermeltünk, azt tudjuk szétosztani – tisztázta Orbán Viktor a jobboldali kormány által követett elvet a béremelések terén.

December 15-től indul az 5-11 évesek oltása

Az 5-11 évesek oltásáról a miniszterelnök azt mondta, hogy azt december 15-ével lehet kezdeni. Mint részletezte, hosszú évekig bizonytalankodott az orvostudomány a kiskorúak oltásáról.

Most jutottak el az orvosok odáig, hogy be szabad oltani a fiatalokat is –tette hozzá a miniszterelnök. Kiemelve: ezzel tudjuk megvédeni a gyermekeinket. – A legaktívabb terjesztője a hullámokban terjedő vírusnak, aki még nincs beoltva. Hozzátette: aki nincs beoltva az nem csak magának árt, hanem mindannyiunknak. Szerdától lehet regisztrálni a szokásos módon, 15-étől kezdjük az oltást a szokásos módon. Kijelöltük az oltópontokat, illetve gyermek háziorvosoknál lehet megkapni az oltást – rögzítette a kormányfő.

Túl vagyunk a negyedik hullám csúcsán

Orbán Viktor elmondta, az operatív törzs hajnali jelentése alapján az új fertőzöttek száma csökken. A kórházban kezelt betegek száma is csökkent. A lélegeztetőgépen levő emberek száma is csökkent.

Veszteség minden nap van, de a helyzet úgy tűnik javul, és a szakértők szerint a csúcson vagyunk, vagy már túl is léptünk rajta, azonban nincs más orvosság, csak az oltás –rögzítette.

Szervezkedés

Hosszú hónapok óta szervezkedünk azokkal az európai pártokkal, akik nem akarják a bevándorlást, és a családokat akarják segíteni. Ezek a pártok úgy látják, hogy Brüsszel épp a fordítottját akarja ennek – mondta a múltheti varsói jobboldali csúcstalálkozóról Orbán Viktor. A KÖVETKEZŐ TALÁLKOZÓ SPANYOLORSZÁGAN LESZ AZ ÉV VÉGÉN.

A legfontosabb, hogy hosszabb távon legyen egy nagy bevándorlásellenes, családpárti pártokból álló csoport Európában – mondta a miniszterelnök. Szavai szerint az Európai Parlamentben jelenleg kisebbségben van a magyarok által is képviselt álláspont. Orbán szerint azon kell dolgozni, hogy a jobboldal is érdekérvényesítő pozíciókat szerezzen az uniós döntéshozatalban.

Nem alternatíva szeretnénk lenni, hanem győztesek, a célunk az, hogy ez legyen Európában a legnagyobb politikai erő

– jelentette ki. A miniszterelnök szerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt idehozni a kontinensre.

A nagy kísérlet

Európában mindenhol van egy törésvonal a bevándorlás kérdésében – mondta Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, erről az embereket eddig csak Magyarországon kérdezték meg. – Amit a magyarok akarnak az olyasmi, ami az EU-s politikával szemben áll – tette hozzá. Azt is mondta, hogy az uniós szabályokat békeidőben hozták, de válsághelyzetben ezek nem működnek. A NYUGAT-EURÓPAIAK BELEVÁGTAK EGY NAGY KÍSÉRLETBE: HA ÖSSZEKEVERIK A MUSZLIMOKAT A BENNSZÜLÖTT KERESZTÉNYEKKEL, ABBÓL VALAMI JÓ DOLOG FOG KISÜLNI

– részletezte Orbán. Hozzátette: Ő maga nem szeret emberekkel kísérletezni, szerinte ez veszélyes dolog, jelen helyzetben pedig életveszélyes. – Terrorcselekmények történnek a hazádban, iszonyatos szociális kiadásokkal szembesülsz, ha gazdasági válság van, elveszítheted a munkádat – sorolta a kockázatokat a miniszterelnök. Szerinte a magyar Alkotmánybíróság pénteken arról fog dönteni, hogy mit lehet tenni akkor, ha egy tagállam, jelesül Magyarország polgárai és Brüsszel ilyen markánsan nem ért egyet egy adott kérdésben.

Origo/ Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!