2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Orbán Viktor: Írásban érettségiznek a diákok

  • Orbán Viktor: Írásban érettségiznek a diákok

Nagy-Biritanniából származik a most pusztító mutáns, ami jóval erősebb, mint az első hullámkor megismert vírus – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában péntek reggel. – Más a tűzereje – fejtette ki a brit mutánsról a kormányfő, és el mondta az első hullám időszakában a zárás elég volt, de most ez már nem elég a brit mutánst meg kell semmisíteni.

A miniszterelnök, aki szerint a bezárkózás csak lassítja a mostani mutáns terjedést, de megsemmisíteni csak vakcinával lehet a vírust.

– A mi nemzedékünk nem látott még ilyet, a rendszerváltás is civilizált, nem háborús állapototk között zajlott. Halottaink vannak, lélegeztetőgépekre, gyógyszerekre van szükség. Háborús hangulat van – vélekedett a kormányfő.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az embereknek egy idő után elege van a háborúból és felértékelődik a „béke” szó. – Akkor lesz béke, ha a vírust oltásokkal sikerült legyőzni – mondta a miniszterelnök.

Ehhez regisztrálni kell – fejtette ki a miniszterelnök. Mint mondta, a tegnapi napon átlépte a regisztráltak száma a négy milliót: – Ez növekvő szám, de még mindig kevés, ezért híres embereket kértünk meg arra, hogy egy új kampány formájában igyekezzenek ösztönözni az embereket az oltás beadatására. A három millió beoltott számát hamarosan elérjük, a négy milliót május elejére.

Orbán Viktor közölte:

– Június elejére nyolc millió magyar állampolgárból képesek leszünk hét milliót beoltani, de attól tartok, nem lesz annyi magát beoltani akaró személy, mint amennyi vakcina.

Az biztos, hogy a labdarúgó EB kezdetére, amely egy fontos esemény, mindenki be lesz oltva, aki regisztrált. Óvatos lépést tettünk húsvét után, nyolc óra után is az utcán lehetünk. A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki ezt a tilalmat betartotta, hiszen az elmúlt időszakban a főváros képe azt mutatta, hogy autó és ember alig volt az utcán, az emberek példás fegyelmezettséget mutattak.

– A mi országunk példamutatóan működött együtt a járványügyi szakemberekkel – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kiemelte: jelenleg öt vakcina érhető el az országban. – Mindegyiknek van egy párja, amit eltesznek a második oltásra, hiszen az oltásból mindenkinek két adag kell. Ennek a nyilvántartása, raktározása a megfelelő embernek történő beadása sokkal bonyolultabb feladat, mint gondoltam. Óriási logisztikai műveletről van szó, sokkal nagyobb apparátus dolgozik rajta, mint gondolnánk – fogalmazott.

A kormányfő a vakcinabeszerzések kapcsán kijelentette: Magyarország – a nép fejében magunk elé sorolt országokat messze megelőzve – nagyon jól teljesít. Rámutatott arra is, hogy a 65 év felettiek beoltása már 90 százalék felett van.

 

Sok embert nagyon meggyötört a betegség, de a lényeg, hogy ne veszítsük el az életünket, márpedig az idősek sokáig életveszélyben voltak. – Engem nyomasztott, hogy versenyt futva az idővel, minél több embert tudjunk megmenteni. Brüsszelben ugyanaz történt, mint a migráció esetében. Jött egy váratlan helyzet és mire észbe kaptak, hogy ebből baj lesz, már bajban voltak. Egy ország volt, amelynek helyén volt a szíve, ezek mi voltunk, magyarok. Tudtuk, ha nincs uniós megoldás, akkor nekünk kell megoldást találnunk. Később sorra követték a példánkat és ugyanez történt most a vakcinák esetében is – emlékeztetett Orbán Viktor.

A brüsszeli beszerzési politika hibázhat, kell hogy legyen egy másik terv, egy másik forgatókönyv és ugyanúgy nekünk estek, mint a migráció esetében. Mi jár annak, akinek igaza van? – tette fel a kérdést a kormányfő.

– Az idő igazolja az álláspontunkat és kiderült, hogy kétszer annyi embert oltunk be, mint a többi nyugat-európai testvérállamaink. Jól döntöttünk, a saját életünkért és sorsunkért mi vagyunk a felelősek – jelentette ki.

Írásban érettségiznek a diákok

A kormányfő hangsúlyozta, hogy bár április 19-én kinyithatnának az iskolák, hiszen elvégezték az intézmények fertőtlenítését, vagyis készen állnak az iskolák újranyitására, de a közelgő érettségi szünet miatt mégis úgy látják, nem érdemes néhány napra újranyitni a középiskolákat.

Az operatív törzs ma reggeli ülésén ezért arról döntöttek, hogy május 10-én, az érettségi befejezését követően indítják meg a középiskolások személyes találkozóra alapuló oktatását – jelentette ki Orbán Viktor. Közölte továbbá, hogy tavalyhoz hasonlóan ezúttal is csak írásbeli érettségi lesz.

– Azt fogjuk csinálni, ami tavaly egyszer már bevált – magyarázta.

A kormányfő beszélt arról is, hogy még nincs döntés a 16-18 éves korosztály beoltásáról, de Magyarországon egyébként 13 féle gyermekkorban adandó oltás van, és általánosságban az a jellemző, hogy a szülők körében szinte alig van oltásellenes mozgalom, bíznak a vakcinákban.

Egyetlen magyar sincs egyedül

Április 19-re elérjük a három és fél millió beoltottat, így a következő lépéseket meg lehet tenni. A védettségi igazolvánnyal majd újra lehet moziba, koncertre, szállodába menni, a közösségi események elérhetők lesznek számunkra, de erre még kicsit várni kell – fejtette ki a miniszterelnök.

Én elfogult vagyok, és nem pozitív irányba a baloldalt illetően – közölte Orbán Viktor, és hangsúlyozta:

– A baloldal oltásellenes, ez nem képezi vita tárgyát. Az országgyűlésbe beadtak egy határozatot, amely betiltatta volna a kínai és az orosz vakcinát. Ha ezt elfogadta volna a parlament, akkor sok százzal vagy ezerrel haltak volna meg többen jelenlegi nagy veszteségeink mellett – jelentette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, az már csak a baloldali képmutatás egy fejezete, hogy magukat beoltatják, miközben az embereket lebeszélik. Aki gondolkodó ember, az pontosan tudja, hogy mit gondoljon erről.

Nagy visszhangot váltott ki, hogy Petry Zsoltot menesztették a Hertha sportklubtól. – Ingoványos talajra tévedtünk – kezdte ennek kapcsány a miniszterelnök, aki Németországot nem kívánta minősíteni. – Éppen elég baj nekünk, hogy Németország minősítget minket – tette hozzá. Szerinte azt az általános következtetést le lehet vonni, hogy a liberális politika ma Európában elnyomó politika, aki nem ért egyet, azt elnyomják.

– Itt állásvesztéssel büntettek valakit, aki nem értett egyet. Egy magyar emberről van szó, Magyarország ma azért harcol, hogy egy komoly, erős és sikeres ország legyen. Egyetlen magyar sincs egyedül, Petry Zsolt sincs egyedül, mindannyian vele vagyunk – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő úgy véli, a politikán túlevezve a labdarúgásban is van teendő. Egy ilyen méretű és történelmű ország életében a csapatsportok a történelmi győzelem lehetőségét adják, Ezért nem mindegy, mi a helyzet egy válogatott háza táján – mondta.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!