2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

Orbán: Megvédjük a rezsit és elvesszük az extraprofitot

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.

  • Orbán: Megvédjük a rezsit és elvesszük az extraprofitot

 A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be. Ebből a két alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét - tette hozzá.

Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is. Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét.

A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet. Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat - közölte.

Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk. Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert - mondta.

"Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez" - fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!