2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Orbán: Kétfajta ország van Európában, amit elfoglaltak, vagy amit el fognak foglalni

Hír TV

2018. március 13., kedd 17:58, frissítve: kedd 20:18

A miniszterelnök a Nyírségben kampányolt.

Orbán Viktor a Nyírséget járta, ahonnan rögtön két kampányvideóval is jelentkezett Facebook-oldalán. 

Az elsőben egy gyárlátogatást örökítettek meg. Az ott elmondott beszédében a miniszterelnök hangsúlyozta, azt szeretné, ha Magyarország olyan lenne, mint Németország.

Mi egy olyan gazdaságot szeretnénk, amely úgy néz ki, mint a német: a családi vállalkozások adják a jövőben – reményeink szerint – majd a teljes magyar gazdasági teljesítmény felét, és azt szeretnénk, én személyesen is azt szeretném, hogyha a magyar embereknek mintegy 60-65 százaléka magyar tulajdonú gyárakban és üzemekben dolgozhatna.

Emellett kiemelte azt is, hogy meg kell védeni azt, amit eddig elértek, ugyanis a befektetők csak akkor jönnek majd hazánkba, ha azt látják, hogy Magyarország biztonságos ország.

Orbán szerint a választás előtt a legfontosabb feladat attól megóvni Magyarországot, hogy olyan helyzet alakuljon ki, mint jó néhány nyugati országban.

Ha április 8-án nem egy országot megvédő nemzeti kormány alakul, akkor még baj is lehet – ezzel a mondattal záródik a kisfilm, amelynek utolsó képkockáján egy tapsoló kislány látható.

 

A teljes videó itt megtekinthető:

A második kisfilmben Orbán már az utcákat járja, és két jelöltet is propagál. Az egyik Szabó Tünde, akit a „Gyere” hívószóval invitál maga mellé egy emelvényre, a másik Vinnai Győző, akit druszájának nevez.

Ezután kisebb beszédet tart az összegyűltek előtt.

Kétfajta ország van Európában, amit elfoglaltak, vagy amit el fognak foglalni – és most nem fegyverrel, hanem népvándorlással és migrációval – és vannak azok az országok, amelyek nem hagyják magukat.

Orbán Viktor leszögezi, Magyarország az utóbbi csoporthoz tartozik, majd hozzáteszi, hogy a nemzeti és keresztény erőkön kívül senki másban nincs elég kurázsi ahhoz, hogy megvédje országunkat a népvándorlással és Brüsszellel, illetve a nagy európai országokkal szemben.

A második videót pedig itt nézheti meg:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!