2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Orbán a népesség kicserélődésével rémisztgetett belvárosi időseket

Hír TV

2018. március 31., szombat 17:12, frissítve: szombat 18:34

Ismét egy billegő körzetben kampányolt Orbán Viktor. A Fidesz elnöke ezúttal Budapest Belvárosában agitált a kormánypártok jelöltje mellett, aki nem más, mint a KDNP szóvivője, Hollik István.

A miniszterelnököt nagy taps fogadta az egyik helyi nyugdíjas körben. A kormányfő mellől ezúttal sem maradhatott el Rogán Antal propagandaminiszter, aki korábban az V. kerület polgármestere volt. 2014-ben még el merte őt indítani a Fidesz, de a sorozatos pénzügyi botrányai miatt idén ezt már nem kockáztatta meg a kormánypárt. Ellenzéki összefogással Hollik István is legyőzhető jövő vasárnap.

„S én biztos vagyok abban, hogy nagyon kevés olyan idős ember van Magyarországon, aki dolgozott egész életében, azért építette fel a második világháború után Magyarországot, hogy egyszer csak kicseréljék Magyarország népességét, és összekeverjenek bennünket valami mással. S egyre több olyan ember érkezik Európába, ha engedjük, akik egyébként más civilizációból, más kultúrából jönnek, másképpen gondolkodnak” – fogalmazott a Facebookra feltöltött videóban.

 

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!