2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Öngyilkos lett a Kósa által emlegetett csengeri asszony férje

Hír TV

2018. március 13., kedd 19:51, frissítve: kedd 22:29

Jövő héten keddre hívta össze a parlament nemzetbiztonsági bizottságát a testület elnöke, miután Kósa Lajos többszöri próbálkozás után sem tudott érdemi magyarázatot adni arra, miért és kitől kapott megbízást 1300 milliárd forint kezelésére. A politikus elismerte a közjegyzői pecséttel ellátott hiteles dokumentum létezését- ami szerint az összeget – euróban – el is helyezték az FHB Kereskedelmi Bank Zrt-nél, Kósa Lajost pedig azzal hatalmazták fel, hogy abból államkötvényeket vásároljon, majd helyezze el azokat a befektető számláján.

A Magyar Nemzet által bemutatott okirat szerint mesébe illő pénz kezelésével bízták meg Kósa Lajost 2013-ban. 4,3 milliárd euróról rendelkezhetett a fideszes politikus, az összeg a világ leggazdagabb embereinek vagyonával vetekszik.

„Az egész egy kamutörténet”

Ez volt a miniszter első reakciója az újságcikkre. Később elismerte, hogy a közjegyzői pecséttel ellátott dokumentum valódi: Kósa Lajost arra hatalmazták fel, hogy államkötvényeket vásároljon 1300 milliárd forintért. A fideszes politikusnak kedd délutánra még több részlet eszébe jutott a megbízásból. Azt mondta: egy csengeri születésű nő egy ügyvéden keresztül jutott el hozzá, és megtévesztette.

– Láttunk már Bróker Marcsi- meg egyéb történetet, amelynek kapcsán valakik visszaélnek az emberek jóhiszeműségével. Ilyen értelemben engem is megtévesztett az, hogy a közjegyzőnél hivatalosnak látszó dokumentumokat mutattak nekem a német örökségről, de szerintem az egész kamu, azért mondom, hogy szélhámosság. Én 2016-ban majdnem biztos voltam benne, hogy nem kell vele foglalkozni, és mindenkinek, aki engem megkeresett, azt mondtam, hogy felejtsék el, ez egy szélhámosság” – mondta Kósa Lajos.

Kósa a Facebook-oldalán is megszólalt az ügyben. Megerősítette, hogy bár többször is újrakötötték a megállapodást, nem fogadott el pénzt. A miniszter a kampánnyal magyarázta a dokumentum megjelentetését.

– Látjuk, hogy választási kampány van, én azt látom a felmerülő adatokból, hogy ez a hölgy is a szocialistákkal ápolt szoros kapcsolatot 2010 előtt, illetve választási kampányban az ember lejáratására alkalmas mindenfajta  dolog elő szokott kerülni, amelynek semmi köze a valósághoz, koholmány, szélhámosságon alapul, ilyen a kampány – hangoztatta a tárca nélküli miniszter.

Az összeg nagyságát jelzi, hogy az több, mint Soros György vagyonának fele, és eléri a magyar költségvetés éves egészségügyi ráfordítását.

Az LMP a parlament elé vinné az ügyet.

Szél Bernadett parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását  fogja kérni rendkívüli sürgősséggel Kósa Lajos ügyében – jelentette be. Az LMP társelnöke hozzátette, hogy a vizsgálóbizottság létrehozását a március 21-i rendkívüli ülésnapon fogja indítványozni az Országgyűlésben. Emellett ő is kezdeményezi a nemzetbiztonsági bizottságban az ügy részleteinek a feltárását.

A Jobbik is az Országgyűlésben vizsgálná ki Kósa Lajos 1300 milliárd forint értékű vagyonkezelési ügyét. 

– Azt tervezzük, hogy napirend-módosítást fogunk benyújtani, és arra kérjük a többi pártot, támogassák, hogy amikor az Országgyűlés rendkívüli ülése még a választások előtt összeül, ez a kérdés is kivizsgálásra kerülhessen, és Kósa Lajos is el tudja mondani, hogy mi is történt – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul.

– A DK a pénzmosás elleni küzdelemért felelős EU-biztoshoz fordul, hiszen ilyen nem történhet egy sor átláthatósággal kapcsolatos európai irányelv megsértése nélkül – mondta Gréczy Zsolt szóvivő.

A miniszter védelmére kelt párttársa, Gulyás Gergely.

– Kósa Lajos elmondott mindent ezzel kapcsolatosan, szélhámosság...
– Önnek mi a véleménye erről?
– Az, hogy szélhámosság történt, semmilyen pénzmozgás nem volt – nyilatkozta a Fidesz frakcióvezetője.

Kósa Lajos felügyeli az ország legnagyobb fejlesztési projektjét. A Modern városok programért felelős tárca nélküli miniszter 3388 milliárd forint sorsáról dönt. A politikus egyértelműsítette: nem mond le az ügye miatt.

Kölcsönöket kért és kapott is a csengeri asszony

Házi őrizetben van a Kósa Lajos által emlegetett csengeri asszony, akitől a fideszes politikus a vagyonkezelési megbízást kapta. Erről a 168 Óra online kiadása számolt be. A portál azt írja, hogy az asszony férje valamivel több mint két hete öngyilkos lett, az asszonyt ezután állították elő. A cikk szerint a házaspár a Kósa Lajos által is emlegetett örökségre hivatkozva a csengeri önkormányzatnak és az ottani egyháznak is felajánlásokat tett, sőt az asszony számos csengeri magánszemélytől is kölcsönöket kért és kapott.

Üzleti kapcsolat?

Az Alfahír.hu internetes portál pedig arról ír, hogy a pénzkezelési megbízást adó Szabó Gáborné és Kósa Lajos köre között üzleti kapcsolat van. A hírportál kiderítette: a miniszter felesége attól a Fiák Istvántól vásárolt céget, aki a csengeri nő egyik vállalkozásában is érdekelt volt. Fiák volt a nyertese annak a törvény-javaslatnak, amit Kósa nyújtott be a Parlamentnek a nyugdíjas szövetkezetek létrehozására. A miniszter felesége pedig tőle vett egy céget jóval áron alul.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!