2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nyomoz a rendőrség a Fidesz baranyai aláírásgyűjtése kapcsán

Hír TV

2018. március 20., kedd 11:12, frissítve: kedd 11:32

Nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Fidesz baranyai ajánlásgyűjtése kapcsán a választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt – mondta Berkecz Balázs, az Együtt pécsi országgyűlésiképviselő-jelöltje. Február 19-én a Facebookon kezdett terjedni egy üzenet, miszerint a szigetvári Kiskakas vendéglőben találkoznak a Fidesz fizetett aktivistái, és a migráció elleni aláírásgyűjtésnek álcázzák a választási ajánlások gyűjtését.

– Amellett, hogy fizetnek az aktivistáknak, egy másik pont is szerepelt ebben a Facebookon terjedő üzenetben, az pedig az volt, hogy azzal kell az ajánlásokat összegyűjteni Nagy Csabának, hogy a migráció ellen gyűjtenek ajánlást. Na most az a helyzet, hogy ez a Btk.-ba ütköző bűncselekmény, ezért ennek a gyanúja miatt tettem feljelentést, és most a Baranya megyei főügyészség elrendelte a nyomozást, és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg azzal, hogy kivizsgálja ezt az ügyet – fogalmazott Berkecz Balázs, az Együtt pécsi országgyűlésiképviselő-jelöltje.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!