2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Belföld

Novák Katalin: A migráció nem megoldás

„Egész Európában csökkent a születési ráta, ez egy közös kihívás, amit le kell küzdenünk” – nyilatkozta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kurier osztrák lapnak.

  • Novák Katalin: A migráció nem megoldás

Mint mondta, a kormány célja a demográfiai hanyatlás megállítása és a családok jólétének növelése. Novák Katalin hangsúlyozta, mindenkinek a saját szabad döntése, szeretne-e házasodni, szeretne-e gyereket vállalni. „Hogy hogyan és kivel él valaki együtt, az a saját döntése. Célunk, hogy azokat a fiatalokat támogassuk, akik gyereket akarnak, hogy ne kelljen éveket várniuk, míg elegendő megtakarításuk lesz” – magyarázta.

A miniszter nyomatékosította továbbá azt is, hogy Magyarország számára a bevándorlás semmiképp sem jelent megoldást a demográfiai kihívásokra. Az interjúban szóba került a nők növekvő foglalkoztatottsági rátája, valamint az is, hogy „ha egy nő vagy egy férfi Magyarországon otthon szeretne maradni gyermekével, akkor erre van lehetősége”.

 

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.
Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!