2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Novák Katalin: A magyarok és a németek szövetségesek

A magyarok és a németek között szövetség köttetett harminc évvel ezelőtt a határnyitáskor és a berlini fal leomlásakor - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület (Jugendwerk) új irodájának megnyitóján.

  • Novák Katalin: A magyarok és a németek szövetségesek

Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy a németek és a magyarok tisztelik egymást, próbálják megérteni egymást, és barátnak is tekintik egymást.

Ugyanakkor olykor a kifáradás jelei is mutatkozhatnak a kapcsolatokban, ezért szükség van új erőforrásokra, új lendületre, és annak újbóli megélésére, hogy mit is jelent a németek és magyarok közötti megértés, egymásra figyelés és barátság, a Jugendwerk pedig aktív szerepet játszhat ebben a megújulásban - fűzte hozzá az államtitkár. Azt is hangsúlyozta, hogy a németek és magyarok közötti szövetség nem elvont dolog, hanem olyasmi, amit meg kell élni, amelyben saját tapasztalatokra kell támaszkodni, a fiataloknak pedig lehetőséget kell adni ezen tapasztalatok megszerzésére.

A Jugendwerk épp azért dolgozik, hogy harminc év múlva is legyen, ami összeköti a két országot, és a fiatalok megszerezhessék azokat a tapasztalatokat, amelyekből tudni fogják, a magyarok és a németek számíthatnak egymásra, igyekeznek megérteni és elfogadni egymást - mondta az államtitkár.

Maren Schoening, az egyesület elnöke kiemelte, nagy nap ez számukra, mert az iroda megnyitásával végre tényleg otthonra leltek Budapesten.

Az irodában nem csak dolgozni akarnak, hanem egy kommunikációs centrumot, találkozási pontot is létrehoznak mindenki számára, aki szívén viseli a két ország sorsát. Szeretnék összekötni az embereket mindkét országból és minden korosztályból - fűzte hozzá.

Volkmar Wenzel, a budapesti német nagykövet arról beszélt, hogy a vasfüggöny leomlása óta eltelt harminc év meghatározó volt abban, hogy mivé fejlődtek az országok, a Német-Magyar Barátsági Szerződés pedig hozzájárult ahhoz, hogy a két ország barát és partner lett Európában.

Az egyesületet méltatva azt mondta, központi szerepe lehet abban, hogy a kapcsolatok alulról fejlődjenek, az iroda pedig mindkét ország fiataljainak jó platform és kiindulópont, ahol találkozhatnak, megismerhetik egymást és a másik kultúráját.

A Magyar-Német Ifjúságért Egyesület 2016-ban alakult a Német-Magyar Ifjúságért Egyesület testvérszervezeteként. Az egyesületek feladata mindkét országban a gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek és az ifjúságpolitikáért felelős tisztségviselők közötti kapcsolat támogatása. Ez elsősorban kölcsönös találkozók és csereprogramok, valamint nyelvtanfolyamok és szakmai gyakorlatok keretein belül valósul meg. A Jugendwerk tanácsadóként és közvetítőként működik a különböző állami intézmények, valamint a német- és magyarországi civil társadalom résztvevői között.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!