2021. május 16.,
vasárnap, Mózes, Botond napja

Nő a nyomás Karácsony Gergelyen Dobrev jelölése miatt

Magyar Nemzet

2021. május 4., kedd 13:20

Karácsony Gergelyre is nagyobb nyomás nehezedik, hogy bejelentse indulását a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán, miután már a DK-s Dobrev Klára is rajthoz állt. A lapunk által megkérdezett elemzők úgy vélték, hogy a kétszereplőssé váló mezőnyben Jakab Péterre (Jobbik) és társaira jóval kevesebb rivaldafény jut.

Dobrev Klára DK-s miniszterelnök-jelöltségének hivatalossá válásával gyakorlatilag felállt a baloldali előválasztás mezőnye, és Karácsony Gergelynek is hamarosan, legfeljebb egy-két héten belül be kell jelentenie a jelölését, ha egyáltalán indulni akar az őszi válogatón

– jelentette ki a lapnak Kiszelly Zoltán.

Új helyzet jöhet

A Századvég politikai elemzések központjának igazgatója szerint a főpolgármesteren a baloldali média felől is nő a nyomás, mivel utóbbiak is elsősorban arról fogják faggatni, hogy indul-e a kormányfő castingon. – Ráadásul már a szivárványkoalíció szinte minden pártjának van jelöltje, s

az MSZP is bejelentette, hogy Karácsonyt támogatják, amennyiben indul, ami szintén a nyomást növeli a Párbeszéd-társelnökön

– mutatott rá a politológus. Karácsony jelöltségének bejelentése azonban – folytatta – merőben új helyzet teremtene azáltal, hogy gyakorlatilag kétszereplőssé válna a mezőny, a sajtó és a közvélemény-kutatók is a Dobrevvel folytatott párharcával foglalkoznának, így

például Jakab Péter Jobbik-elnöknek még durvább performanszokat kellene bemutatnia a parlamentben, hogy valamelyest ellensúlyozza a róla és többi miniszterelnök-aspiráns társáról elfordult rivaldafényt

– fejtette ki a politológus. Kiszelly Zoltán arra is kitért, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének jelölti bemutatójának sajtóeseményén nem véletlenül sorolhatták fel komikus részletességgel, hogy 23 maszk mellett 410 milliliter kézfertőtlenítőt használt el országjárása során, mivel ezzel

azt akarták elhitetni, hogy Dobrev megfelelt a pandémiás előírásoknak a kampányútján, szó szerint „mosta kezeit”.

Mint korábban megírta a Magyar Nemzet, a DK elnökének neje már vidéki körútja alatt megfertőződhetett a koronavírussal, és ezt másoknak is továbbadhatta, mivel több Facebook-bejegyzésén is látszik, hogy maszk viselése és a másfél méteres védőtávolság betartása nélkül tárgyalt egyes partnereivel.

Kik azok a sokak?

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Nemzet kérdésére természetesnek nevezte, hogy Dobrev Klára nem említette meg sem Karácsony Gergelyt, sem a többi riválisát a miniszterelnök-jelölti bemutatkozóján. – Ám közvetve Dobrev Klára mégis tett utalást Karácsonyra, illetve annak főpolgármesteri győzelmére, amikor arról beszélt hosszan, hogy 2019-ben októberében volt egy meghatározó élménye – tette hozzá a közgazdász.

Horn Gábor Dobrev Klára időnként „kicsit unalmas” beszédében „nem érezte a húzást”,

ám úgy vélte, hogy a nem igazán átütő szónoklat tartalmilag nagyjából rendben volt.

– Abban is volt egy kis hiányérzetem, hogy a DK-s jelölt pontosan mit értett a „sokak Magyarországa” alatt. Bár az elmegy, hogy nem hirdetett programot, több konkrétum említését vártam volna – fogalmazott az igazgató. Üzenetértékűnek nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc – vagyis a DK arca és legmeghatározóbb figurája – nem volt jelen a rendezvényen, és meg sem említették. – A Fidesz kommunikációjának a Dobrevvel kapcsolatos leglényegesebb eleme annak sulykolása, hogy ő Gyurcsány felesége, ezt ellenpontozták most valamelyest – húzta alá Horn Gábor.

A nyúl, a villalakó és a távfutó

– Dobrev jelölésével végképp világossá vált, hogy a baloldali összefogás nem tudott kilépni a pártharcok világából, nem sikerült egy integratív, pártok feletti, netán szakértő miniszterelnök-jelöltet találniuk.

Véglegesen sutba dobták azt, amit a Jobbiktól a DK-ig eddig hangoztattak: hogy az ellentéteken felülemelkedő szimbolikus egységgel lehet csak leváltani az Orbán-kormányt – értékelt a Magyar Nemzetnek adott elemzésében Zárug Péter Farkas politológus.

Dobrev amerikai stílusú, „együgyűen sulykolt üzenetekkel operáló” Facebook-showja kapcsán az elemző azt hangsúlyozta: Gyurcsányék veszélyesen jól bánnak a 2010 óta megjelent egymillió új fiatal szavazóval – ahogy ez már a 2019-es önkormányzati választás kampányában is látszott –, s az online innovációkkal képesek versenyelőnyt kovácsolni a többi baloldali párttal szemben is.

– Dobrev Klára az Orbántól legtávolabb álló politikai alternatívát jelölte ki a 2022-es választásokra, amit a legegyszerűbben az Európai Egyesült Államok és a szuverén Magyarország állameszményének ellentéteként lehet érzékeltetni – mutatott rá az elemző.

Zárug Péter Farkas arra is kitért, hogy a baloldali kormányfői casting kibontakozóban lévő koreográfiája szerint Jakabb Péter Jobbik-elnök nyúlként felfutott Dobrev előtt, hogy aztán az Apró-villa versenyzője szép lassan átvegye a vezetést tőle, s majd valamiféle kompromisszumként színre lépjen Karácsony Gergely, a jól ismert budapesti távfutó.

– Dobrev jelöltsége sok kormánypárti nyilat elvisz majd az előválasztás során, miközben a saját tábort is mérni tudják Gyurcsány spin doctorai a baloldalon belüli és össztársadalmi népszerűségének alakulásáról. Ugyanis azt a DK is tudja, hogy jelöltjük komoly mozgósító erőt jelentene a Fidesz oldalán 2022-ben.

Egy Orbán–Dobrev-párharc esetén ugyanis a Fidesz teljes tábora egységben menne szavazni Orbánra, és minden bizonnyal még a legelesettebb „Fidesz-árvák” is mankót fognának, hogy elmenjenek Dobrev ellen még egyszer a Fideszre szavazni – fogalmazott a politológus.

Magyar Nemzet