2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Nézőpont Intézet: a többség szerint hibáztak a Momentum vezetői

A magyar felnőtt társadalom 53 százaléka nem tartja elfogadhatónak azt, hogy magyarországi politikusok a környező országokban ne a határon túli magyar képviselők vagy pártok mellett álljanak ki - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatásából, amelynek összefoglalóját hétfőn juttatták el az MTI-hez. A Momentum-vezetők politikai hibát követtek el akkor, amikor európai szövetségi politikájuknak alárendelték a nemzeti érdekvédelem ügyét - írták.

  • Nézőpont Intézet: a többség szerint hibáztak a Momentum vezetői

A Nézőpont Intézet a határon túli magyarokkal szemben román és szlovák politikusok favorizálásáról készített felmérésének összefoglalójában azt írta, nagy port kavart a politikai nyilvánosságban, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András és a párt európai parlamenti képviselője, Donáth Anna nemzetközi szövetségesük, nem pedig az erdélyi és felvidéki magyar jelöltek támogatása mellett kampányolt.

"Taktikázásukkal szembekerültek a magyarok többségével" - szögezte le a felmérés eredményére hivatkozva a Nézőpont Intézet. Azt írták, arra a kérdésre, hogy elfogadható-e, ha magyarországi politikusok nem a határon túli magyar politikusok vagy pártok mellett állnak ki, az összes megkérdezett 53 százaléka válaszolt nemmel és csak 34 százaléka igennel. A magukat a Momentum szimpatizánsainak mondók 50 százaléka szerint is elfogadhatatlan a határon túli magyar politikusoktól megtagadott támogatás, és csak 42 százalékuk szerint elfogadható - olvasható az összefoglalóban.

A Nézőpont elemzése szerint a két Momentum-vezető komoly politikai hibát követett el akkor, amikor európai szövetségi politikájuknak alárendelték a nemzeti érdekvédelem ügyét, és úgy vélték, ez a politika a következő országgyűlési választáson megnehezíti a Momentumnak a határon túli magyar szavazatok gyűjtését és a Fidesz-szavazók elcsábítását.

"...a liberális pólus megalapítása is nehézségbe ütközhet, mivel a kinézett partnerpártok szavazói még a Momentumnál is jobban ellenzik a nem magyar jelöltek támogatását. Az LMP-támogatók 67 és a Jobbik-szimpatizánsok 63 százaléka mondta ezt" - írták.

A fiatal, 30 év alatti választók fele-fele arányban (46 és 45 százalék) gondolják, hogy lehet, illetve nem lehet mást, mint a magyarokat támogatni. A 60 évesnél idősebbeknek ugyanakkor 60 százaléka elkötelezett a határon túli magyar politikusok támogatása mellett - közölték.

A felmérés szerint Fekete-Győr András kijelentéséről a magyaroknak csak a 38 százaléka hallott, 60 százaléka nem, a 30 év alattiaknak pedig csak 17, míg a 60 év felettieknek 61 százaléka hallott az ügyről.

"Így összességében a nagy politikai hiba közepes méretű politikai kárt okozhat a liberális pártnak" - összegezte a Nézőpont Intézet.

A reprezentatív felmérést november 25. és 29. között készítették, ezer ember telefonos megkérdezésével, a minta nagysága és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék - jelezték.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!