2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Nézőpont: Erősödött Gyurcsány pártja

Az öt évvel ezelőttinél is nagyobb győzelmet arathat a Fidesz–KDNP a vasárnapi európai parlamenti választáson – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készített legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelynek adatai szerint a kormánypártok a szavazatok 54 százalékára számíthatnak a felmérés szerint, amellyel 13 mandátumhoz juthatnának.

  • Nézőpont: Erősödött Gyurcsány pártja

A kutatás 32 százalékos részvételt jelez előre, a Fidesz–KDNP első helyezése jelenleg nem kétséges, viszont a második helyre hárman is pályáznak. A Nézőpont elemzése szerint tíz százalékon áll az MSZP–Párbeszéd, a Jobbik és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koa­líció (DK) is. A helyezési sorrendet az fogja eldönteni, hogy melyik párt tudja a legjobban mozgósítani szavazóit a voksolás napján. Az egyelőre nagyon valószínű, hogy ezek a pártok két-két mandátumot megszereznek a vasárnapi megmérettetésen.

A három politikai formáció közül egyedül a DK tudta növelni a szavazóbázisát a 2018-as országgyűlési választásokhoz képest – mutatja a felmérés, amelyben arra is kitérnek, hogy a Jobbik mintegy tíz százalékkal rosszabb eredményre számíthat, mint 2018. április 8-án. A kutatás szerint jó esélye van a mandátumszerzésre a Momentumnak és az LMP-nek. Előbbi a szavazatok hat százalékára számíthat, míg utóbbi ötszázalékos eredményben reménykedhet, így mindketten egy-egy képviselőt küldhetnének az Európai Parlamentbe.

A Kétfarkú Kutya párt a voksok három százalékára, a Mi Hazánk pedig csupán a két százalékára számíthat vasárnap, így ezek a pártok nem számolhatnak mandátumszerzéssel a kutatások alapján. A Nézőpont legutóbb áprilisban mérte a pártok támogatottságát, amikor a kormánypártok 57 százalékon álltak a biztos szavazó pártválasztók körében. A Jobbik azóta szintén rontott egy százalékpontot, az MSZP–Párbeszéd támogatottsága változatlan.

A DK már az előző hónapban is tudott erősödni két százalékpontot, így ez a tendencia folytatódott. Az egy hónappal ezelőtti eredményhez képest a Momentum és az LMP 1-1 százalékpontot erősödött, a Kétfarkú Kutya párt és a Mi Hazánk támogatottsága pedig változatlan maradt.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!