2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Németh Szilárd új kockázatot fedezett fel a nemzetbiztonsági bizottságban

Hír TV

2018. január 25., csütörtök 15:14, frissítve: csütörtök 15:53

Hétről hétre újabb nemzetbiztonsági kockázatot fedez fel a parlamenti szakbizottságban az alelnök, Németh Szilárd. Korábban az LMP miniszterelnök-jelöltjét, most a testület szocialista elnökét tartja annak. A bizottság reggeli ülése határozatképtelen volt, mert a kormánypárti tagok kivonultak a teremből. A miniszterelnök pedig el sem jött, pedig az ellenzéki politikusok őt akarták megkérdezni a betelepített menekültekről.

A nemzetbiztonsági bizottság Orbán Viktort hallgatta volna meg a befogadott 1300 oltalmazott menedékkérő ügyében, a miniszterelnök azonban nem jött el.

„Olyanok vannak jelen az ülésen, akik Soros György meghatározó szervezeteiben vállaltak munkát még a civil életükben, ráadásul migránsokkal foglalkozó szervezetekben” – fogalmazott az ülés kezdetén Németh Szilárd. A bizottság fideszes alelnöke Szél Bernadettre célzott, aki az LMP egyik afgán származású tanácsadója miatt is a Fidesz célkeresztjébe került. A kormánypárti képviselők szerint a szakértő és az LMP miniszterelnök-jelöltje nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért úgy döntöttek, nem vesznek részt az ülésen.

A bizottság szocialista elnöke a kormánypárti politikusok kivonulását a demokrácia leépülése újabb mérföldkövének nevezte, majd miután a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára tanácskozni sem maradt a teremben, odaszólt Kontrát Károly fideszes államtitkárnak. 

Molnár Zsolt bejelentette, hogy a kormány menekültügyi propagandája miatt levélben fordul a milliárdoshoz. „Arra kérem Soros Györgyöt, hogy levélben tájékoztasson azzal kapcsolatosan, amit a kormánypárti politikusok hazugsággyára állított, a 2,3 millió nemzeti konzultációról, az ál- és hazug kérdésekről, amelyeket feltettek. A választ a teljes magyar közélet fogja kapni, és február közepétől nem lehet előhozakodni ezzel a szánalmas mellébeszéléssel, hazugsággyárral Soros-tervről és minden ilyen kérésről” – fogalmazott.

A testület LMP-s tagja szerint a kormánypártok puccsot hajtottak végre az Országgyűlés legfontosabb bizottságával szemben, ezért a házelnökhöz fordul. „Ilyen helyzettel még nem szembesültünk. Nem gondoltam volna, hogy az Országgyűlés legfontosabb bizottságának működését ellehetetlenítik majd a kormánypártok. Kérem képviselőtársaimat, akik itt vannak, hogy egy közös levélben tegyük meg a lépést. Ez egy exlex helyzet, amely tarthatatlan” – fogalmazott az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A berekesztett ülés után a bizottság fideszes alelnökét kérdeztük arról, megbízik-e egy olyan bizottsági tagban, mint például Lezsák Sándor párttársa, aki korábban Soros-ösztöndíjas volt. Németh Szilárd válasz helyett a Fidesz szerinti Soros-tervről beszélt.

– A magyar parlamentben, a magyar nemzetbiztonsági bizottságban és a nemzetbiztonsági élet területén magyar érdekeket kell szolgálni.
– Ezt értem, csak a kérdésem arra vonatkozik, hogy aki korábban…
– Nem tudom jobban megválaszolni! Hogyha ötvenötödször felteszi…
– De másra válaszol!
– Hát ezt oldja meg ön.

A bizottsági ülés után a Fidesz újabb ellenséget talált. Németh Szilárd mostantól Molnár Zsolt bizottsági elnököt is nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti, mert az MSZP-s politikus levelet írt Soros Györgynek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!