2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Németh Szilárd: a magyarok minden körülmények között számíthatnak a katonákra

A magyarok békeidőben, veszélyhelyzetben, katasztrófák és világjárványok idején is számíthatnak a katonákra, akik életük árán is megvédik őket - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

  • Németh Szilárd: a magyarok minden körülmények között számíthatnak a katonákra

Németh Szilárd elmondta: 171 évvel ezelőtt ezen a napon vették be a magyar honvédok Buda várát.

"Azóta is büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra" - fogalmazott, hozzátéve: örök hála és tisztelet a '48-as honvédoknak és Görgei Artúrnak. Köszönet és elismerés a mai Magyar Honvédségnek is, amely példamutató módon szolgálja a hazát, őrzi Magyarország függetlenségét, a békét, a magyar biztonságot és szabadságot - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország sikeresen küzdött le a koronavírus-járvány első szakaszát, abban kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a honvédségnek is.

A katonák most szolgálatot adnak a rendőrökkel a déli határokon. Hermetikusan zárták a határt, így védték Európa és Magyarország biztonságát a koronavírus gócokból érkező migránsokkal szemben - mondta Németh Szilárd.

Elmondta, a honvédelem napján, munkaszüneti napon is folytatták az idősotthonok fertőtlenítését, amit szintén egy munkaszüneti napon, húsvétvasárnap kezdtek. Mostanáig 982 idősotthonban segítették ily módon az ott lakók egészségének védelmét.

Emellett 13 megyében 51 kórház élén honvédtiszt szolgál kórházparancsnokként. Feladatuk a készlet- és eszközgazdálkodás, az információáramlás valamint az őrzés-védelem megszervezése és fenntartása - tette hozzá.

Továbbá 17 helyőrségben járőröznek katonák a köztereken és a sikeres magyar-kínai légihíd útján beszerzett egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket tároló raktárakat is őrzik. Továbbá a humanitárius korridorokon is segítik a katonák az átmenő személy- és teherforgalom biztonságát - mondta.

Mindezeken felül a honvédelmi irányító törzsek 105 helyen felügyelik a létfontosságú vállalatokat és a kritikus infrastruktúrát - ismertette Németh Szilárd.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: Magyarország kormányának fő célja a magyar emberek biztonságának védelme.

Biztonság nélkül nincs fejlődés, gazdasági növekedés. A Magyar Honvédség pedig a magyarok biztonságának egyik fő záloga - jelentette ki.

Kitért arra is, hogy a szakmai megbecsülés mellett igen fontos a katonák anyagi megbecsülése is. Emlékeztetett, hogy 2015 és 2019 között 50 százalékos béremelés volt ebben a szektorban, a múlt év végén pedig 500 ezer forint "fegyverpénzt" kaptak a katonák.

Emellett fontos, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételeket is biztosítsák. Kiemelte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program a rendszerváltozás óta a legkomolyabb haderőfejlesztés.

Elmondta, hogy egyéni országgyűlési képviselőként önkéntesként is részt vesz a vírus elleni küzdelemben. Körzetében, Heves megyében 34 bentlakásos idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák. Köszönetet mondott nekik, valamint a honvédelem napja alkalmából köszönetet mondott a Magyar Honvédség mintegy 30 ezer katonájának, hivatásosnak, szerződésesnek és önkéntesnek.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

 

 

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt - közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!