2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Németh: Azoknak az emléke is szent, akik ellenünk harcoltak

A hazánkban elesett katonák emlékét mindenkor tiszteletben tartjuk, azokét is, akik egykor ellenünk harcoltak - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei Csólyospáloson, ahol újraszentelték a II. világháborúban ott életüket vesztett magyar és szovjet katonák felújított síremlékét a helyi köztemetőben.

  • Németh: Azoknak az emléke is szent, akik ellenünk harcoltak

Az államtitkár szerint fontos azoknak is megadni a végtisztességet, akik azt évtizedekig nem kaphatták meg, és jeltelen sírokban nyugodtak. Nem teszünk különbséget a hazánk területén nyugvó katonák között, minden nemzet fiai egyaránt megérdemlik a végső nyugalmat - mondta Németh Szilárd.

„Magyarország kormányának kiemelt feladata a katonahősök emlékének ápolása, megőrzése, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy minél kevesebb elhunyt katona maradjon névtelen” - mondta. „Fontos, hogy leszármazottaik megismerhessék történetüket, és példaként szolgálhassanak mindannyiunk számára” - fűzte hozzá Németh Szilárd.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon több mint százezer szovjet, több tízezer német, és több ezer bolgár, román, és sok más nemzetiségű katona halt meg. Emlékhelyeiket, katonatemetőiket, nyughelyeiket segítünk méltó állapotban tartani, és megőrizni az emlékezetnek.

Németh Szilárd szólt arról is, hogy kilenc országgal van már megállapodás a hadisírok gondozásáról, és ahol szükséges és lehetséges, továbbiak megkötését is szorgalmazzák.

Az ünnepségen jelen volt Afonina Alla, az Oroszországi Föderáció nagykövetségének tanácsosa, aki hangsúlyozta: közel százezer szovjet katona hunyt el a második világháború során Magyarországon, és mintegy hatvanezernek a nevét még ma sem tudják. Úgy látja, a megemlékezések azért is fontosak, mert arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg a háború borzalmai.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: ez a nap a megbocsátás, a közös gyász, a közös megemlékezés és a közös imádság napja. Emlékeztetett, az elhunyt katonák nem ellenségek, ezért meg kell adni nekik azt a végtisztességet, amit joggal várunk el, és joggal kapunk meg szerte a világban, a Kárpát-medencében és azon túl.

Á. Fúrús János, Csólyospálos polgármestere elmondta, hogy két éve vetődött fel a sírfelújítások gondolata, amit Lezsák Sándor javasolt és a Nemzeti Fórum Egyesület is támogatott. Hozzáétette: azt még kutatni kell, kik voltak azok a magyar és szovjet katonák, akik 1944 őszén, a község környékén vívott harcokban haltak meg.

A megemlékezés végén, katonai tiszteletadás mellett felszentelték és megkoszorúzták az ismeretlen magyar és szovjet katonák síremlékét a csólyospálosi temetőben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!