2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket a nyugdíjas szövetkezetek

Hír TV

2018. július 13., péntek 10:47

Megbukott a nyugdíjas szövetkezeti rendszer – a Hír TV által megkérdezett adószakértő szerint. Angyal József azt monda: a tervezett több százezres tagság alig éri el a 20-30 ezer főt. Az eredetileg a munkaerőhiány enyhítésére létrehozott forma helyett egyszerűbb lett volna ugyanazokat a kedvezményeket az adójogszabályokban biztosítani.

Az egyik miskolci szövetkezet volt az országban az első, amely kifejezetten a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásukra jött létre. A kormány ezzel is a munkaerőhiányt enyhítené.

A közérdekű nyugdíjas szövetkezetekben csaknem 25 ezren dolgoznak. Mivel közülük sokan a 120 ezres átlagnyugdíj alatti összeget kapják havonta, így jól jön a kiegészítés, ráadásul rugalmas munkaidőt is kérhetnek. A nemzetgazdaságból viszont nagyon sokan, a becslések szerint 300 000 munkavállaló hiányzik, ezért a kormány idén tavasszal újabb intézkedést jelentett be.

„Nem kell a nyugdíjfolyósítást felfüggeszteni abban az esetben, ha a jövedelme a minimálbér 12-szeresét elérte, illetve ha valaki nyugdíj mellett dolgozik, akkor csak és kizárólag személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége van, és ez is csak a munkával szerzett jövedelme után áll fent, 15 százalékos mértékben” – ismertette korábban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Így 2019-től megszűnne a korlátozás, a nyugdíj megtartása mellett pedig kedvezőbb feltételekkel lehetne munkát vállalni. A kormány ezzel a saját intézkedéseit enyhítené, korábban éppen a Fidesz vezette be azt a jövedelemhatárt, ami felett megvonták a nyugdíjat.

A Országos Szövetkezeti Tanács frissen kinevezett elnöke az előző Orbán-kormány egyik minisztere, Kósa Lajos, aki szerint a nyugdíjasok kétféle foglalkoztatási formája kiegészíti majd egymást, a szövetkezetekre pedig továbbra is szükség lesz. „Aki azt mondja 64 évesen, 65 évesen nem akar elköszönni a munka világától, hanem mondjuk foglalkoztatási jogviszonyban folytatni akarja 1-2-3 évet, attól függ, ez is egy lehetőség, meg az is. Ez csak bővítette a lehetőségeket, a kettő nem zárja ki egymást” – nyilatkozta Kósa Lajos.

A bruttó bérből csak 15 százalékos szja levonás van, egyéb levonás nincs – ezzel reklámozza az egyik portál a nyugdíjas szövetkezetek előnyeit. Nem kell nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot fizetni, így például 120 ezer forintos jövedelem esetén 102 ezer forintot, éves szinten pedig 200 ezer forinttal többet vihet haza az, aki szövetkezeti tagként dolgozik.

„Néhány tízezren léptek csak be a nyugdíjas szövetkezetekbe. Tehát ne szégyelljük kimondani, megbuktak a nyugdíjas szövetkezetek.”

Az okleveles adószakértő szerint a szövetkezeti rendszer fölöslegesen bonyolította a nyugdíjasok munkavállalási lehetőségét. Angyal József szerint egyszerűbb lett volna az adójogszabályokban kedvezményeket biztosítani mind a nyugdíjasnak, mind pedig a munkáltatójának. Ráadásul a szövetkezeti rendszer csak a versenyszférában elhelyezkedő nyugdíjasnak ad kedvezményeket.

„A közszférára továbbra is érvényes maradna az, hogy aki nyugdíj mellett dolgozik, az nem kapja meg a nyugdíját. Ez az intézkedés nem terjed ki a korhatár előtti nyugdíjasokra. Tehát, ha ő a nyugdíj mellett dolgozik, akkor legfeljebb a minimálbér 18-szorosát kaphatná. Tulajdonképpen ezek az intézkedések mind, szinte kivétel nélkül csak a versenyszférába való beavatkozást okozzák” – nyilatkozta az oklevesles adószakértő.

Ráadásul - Angyal József szerint a nyugdíjas szövetkezetek csak azoknak szól, aki még tudnak és akarnak is dolgozni, az egészségügyileg meggyengülteknek nem jelent segítséget. Számukra az fix összegű nyugdíjemelés jelenthetne megoldást.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!