2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Nem tett le a kormány a menekülttáborok építésének tervéről

Hír TV

2018. március 17., szombat 12:19, frissítve: szombat 12:52

Még mindig hatályos az a 2015-ös kormányrendeletet, amely több ezer migráns befogadására jelölt ki táborhelyet a Pécs melletti Martonfa, a Nagykanizsa melletti Sormás, illetve Körmend területén. A helyiek attól tartanak, hogy a választás után a Fidesz már nem lesz annyira migránsellenes, és megépülnek a tervezett befogadóállomások.

A Pécs melletti Martonfa lakói 2015. augusztus elsejére demonstrációt szerveztek a településre tervezett menekülttábor építése ellen. A híradásokból tudták csak meg, hogy mire készül a kormány. A helyiek sátrat vertek, és ötven napig éjjel-nappal kint voltak a területen. A rendőrök igazoltatták a demonstrálókat, felírták az adataikat, és közölték velük, hogy ha elindul az építkezés, sátrat kell bontaniuk.

Eigner Béláné a demonstrálók között volt, negyvenkét napig tüntetett a területen. A Látótér stábjától tudta meg, hogy a kabinet nem vonta vissza a menekülttábor létrehozásáról szóló rendeletét, azaz a bázist bármikor megnyithatják.

„Vizet prédikál, bort iszik? Nagyon úgy néz ki. Nem fogadnak be migránsokat, nem engednek ide embereket, és közben hátulról telepítik be őket. Van mitől félnünk” – mondta Eigner Béláné.

A martonfai polgármester szerint hazudik a kormány a menekültpolitikájában: látszólag ellene van, de gyakorlatilag betelepítene migránsokat.

„Előfordulhat, hogy a választás után is »pálfordulat« lép életbe a kormány menekültpolitikájában. Tartok attól, hogy mégiscsak kinyitják – és nem az ellenzéki pártokra gondolok” – fogalmazott Bosnyák András polgármester.

Migránsok eddig is érkeztek a kormány jóváhagyásával. A Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára januárban egy interjúban el is ismerte, hogy a magyar kabinet tavaly befogadott csaknem 1300 menekültet, de ezt nem akarták nyilvánosságra hozni.

„A szám, amit elmondhatok: 1294 menekültet kellett befogadnunk az országba, de nem álltunk ki a nyilvánosság elé, hogy ezek a menekültek azért menekülnek, mert politikai nézeteik miatt bántalmazták őket, vallási okok miatt menekültek, vagy azért, mert szexuálisan bántalmazták őket. Azok az emberek, akiknek menekültstátusra van szükségük, – ezt szeretném tisztázni – jöhetnek Magyarországra” – nyilatkozta Altusz Kristóf.

A Nagykanizsa melletti Sormáson egy tízhektáros területre költöztették volna a migránsokat; konténerekből egy kisebb várost terveztek egy-kétezer menekült számára. Az építkezés bármelyik pillanatban elindulhat.

A volt fideszes alpolgármester szerint kettős játékot játszik a kabinet. „Bevezette az Orbán-kormány a letelepedési kötvényt, és közel húszezer nem menekültet: migránst, gazdasági bevándorlót fogadott be, akik megvették pénzért a Magyarországon való tartózkodás jogát” – mondta Póczai Zoltán.

Tanítja a népet a fideszes képviselő ezen az óriásplakáton. De azt már nem mondja meg a körmendieknek, a választóinak, hogy miért csak ideiglenesen és miért nem végleg zárták be az ottani tábort?

V. Németh Zsolt, a Fidesz Vas megyei országgyűlési képviselője lerázta stábunkat, amikor kérdezni akarta:

– Miért nem helyezték hatályon kívül az ideiglenes befogadó…
– Köszönöm szépen, nem élek a lehetőséggel a Hír TV-nek.
– Miért? Nem a Hír TV-nek, hanem a nézőknek és a körmendieknek…
– Nem élek a lehetőséggel!

A migránsok betelepítését eredményező Fidesz-terv további részleteiről is kérdeztük a politikust, de válasz nem érkezett.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!