2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Nem tárgyalja a Parlament az LMP törvénymódosító javaslatát

Hír TV

2017. november 9., csütörtök 18:10, frissítve: csütörtök 18:41

Az ellenzéki párt a nemzetbiztonsági törvényt módosítaná.

Az LMP azzal a céllal nyújtotta be törvénymódosító javaslatát, hogy az Országgyűlés szakbizottsága hatékonyabban működjön, és a kormánypártok ne tudják megakadályozni egy-egy napirend tárgyalását. Az utóbbi hetekben egyébként éppen a letelepedési kötvények ügye volt ilyen téma, több bizottsági ülésen is hiába próbálták elszámoltatni az ellenzéki politikusok a kormányt.

Még a nyáron kezdeményezett a belügyminisztérium egy olyan törvénymódosítást, amely az LMP szerint lehetővé tenné, hogy mindenkit megfigyeljenek, és központi adatbázisba gyűjtsék az adatokat.

Az ellenzéki párt azonban a nemzetbiztonsági törvény módosításában pontosan meghatározná, hogy kik ellen folytatható titkos információgyűjtés. Emellett egy független szakmai szervezetet is felállítanának, amely ellenőrizhetné a nemzetbiztonsági bizottság működését, a testületbe pedig egyenlő számú ellenzéki és kormánypárti képviselőt delegálnának.

„Kiterjesztenénk a jogköreit, pontosabban a feladatköreit a nemzetbiztonsági bizottságnak, ugye a katonai nemzetbiztonsági szolgálat ellenőrzése is kizárólag ide tartozna. A nemzetbiztonsági bizottságot paritásossá alakítanánk, ugye erről nagyon sokat beszéltünk már, azt gondolom, hogy ez a mindenkori kormányoknak megköti a kezét, és hatékony működést tud biztosítani a parlamenti ellenőrzésre, amennyiben egyenlő számú kormánypárti és ellenzéki képviselője van a bizottságnak” – nyilatkozta Demeter Márta LMP-s képviselő.

A Jobbik is szükségesnek tart módosításokat, de a testület működőképességét biztosítanák.

„Én ellenzéki képviselőként azt mondom, hogy egy nemzetbiztonsági bizottság soha ne legyen paritásos. Abban a pillanatban, ahogy ez paritásos és 50-50% egy hisztérizált politikai helyzetben ez ellehetetleníti a bizottság munkáját, és mondom én ezt ellenzékből. A kormánynak megvan az a felelőssége, hogy a legfontosabb szerveket ő vezeti” – fogalmazott Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője.

A bizottság fideszes alelnöke szerint az LMP javaslata komolytalan.

„Kizárólag komoly és szakmai javaslatokkal vagyunk hajlandók foglalkozni ebben a bizottságban, úgy, ahogy előbb az államtitkár úr is elmondta, hogy pletykák, mendemondák, politikai akaratok még akkor is, ha néhány hónap múlva választás lesz, nem ide valók a bizottság ülésére, ez pedig ennek a szerény gyűjteménye, amit ön itt előadott, egy választási kampányanyagról beszélünk” – reagált Németh Szilárd.

A bizottság végül nem szavazta meg a javaslat tárgysorozatba vételét, így az egyelőre nem kerül a parlament elé.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!