2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Belföld

Nem sikerült a tervét megvalósítania

Tetten ért kerékpárlopóval szemben indult eljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.

  •   Nem sikerült a tervét megvalósítania

Székesfehérváron, a Várkörúton lévő kerékpártárolóból akart eltulajdonítani egy férfi 2021. augusztus 1-jén este egy kétkerekűt oly módon, hogy arról konyhakéssel eltávolította – lereszelte - a lakatot, azt a saját kerékpárjára tette, majd a helyszínről próbálta eltolni az illegális szerzeményt. Egy közelben lakó férfi emeleti lakásából a reszelés hangjára lett figyelmes, majd az ablakából kinézve észlelte a történteket, és azonnal értesítette a rendőrséget. Ezzel egyidőben a tolvaj visszatartása érdekében lakásából lesietett.

Az egyenruhások haladéktalanul a helyszínre mentek. A rendőrök a férfi ruhájában az elkövetés eszközét megtalálták, valamint a kerékpárlánc is előkerült.

Az 55 éves helyi lakost előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.

 police.hu

kép: police

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!