Nem működnek a budapesti ivókutak a hőségriadó alatt. - A Hír TV stábja azt tapasztalta, hogy a kutaknál szemét, kosz és cigarettacsikkek várják a felfrissülni vágyókat. A rozsdás és koszos külsejű kutakból ráadásul sokszor egyáltalán nem jön víz, ahol pedig igen, ott annyira koszos, hogy nem lehet belőle inni. Karácsony Gergely tavaly júniusban jelentette be a Hűsítő Budapest programot, amelynek keretében azt ígérték, hogy 24 ivókutat állítanak fel arra ösztönözve a lakosságot, hogy a palackos vizek helyett töltsék újra kulacsaikat.
A héten adják át a tudományos élet legnagyobb elismerését, a Nobel-díjat Stockholmban, amely vasárnap a Nobel-díj átadásával, és az azt követő rendkívül elegáns gálavacsorával zárul.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Az önkéntesség közös érték, mert általa szebb és jobb lesz a világ – mondta a fiatalokért felelős helyettes államtitkár, az Önként Jöttem díj átadóján.
David Pressman amerikai nagykövet ismét kioktatja a kormányt és Putyin-pártisággal vádolja és bírálja Orbán Viktort a hétfői, Magyar Külügyi Intézetben elmondott beszéde miatt egy, a szerkesztőségünknek eljuttatott levelében, amelyben az AmCham Patrons vacsoráján elmondottakat írták le.