2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Róma - Cinecitta magyarul

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Négy és félmillióan dolgoznak Magyarországon

Majdnem négy és félmillióan dolgoznak jelenleg Magyarországon, 800 ezerrel többen, mint 2010-ben – ismertette Bodó Sándor.

  • Négy és félmillióan dolgoznak Magyarországon

A foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a minimálbér és a garantált bérminimum is emelkedik idén, mindkettő nyolc százalékkal. Előbbi 149 ezer forintra, míg utóbbi 190 ezer forintra nő. Jövőre is hasonló mértékben folytatódik a növekedés – tette hozzá az államtitkár.

A minimálbéresek így tehát az emelésnek köszönhetően idén összesen nettó 88 ezer forinttal, kettő gyermek esetén 148 ezer forinttal, három gyermek esetén pedig 130 ezer forinttal vihetnek haza többet, mint 2018-ban. A garantált bérminimumosok idén nettó 116 ezer forinttal, kettő gyermek esetén 176 ezer forinttal, három gyermek esetén pedig 171 ezer forinttal több pénzt tehetnek a családi kasszába, mint a tavalyi év egészében. Hangsúlyozom, ezek nyilván egész évre vonatkozóan értelmezhető számadatok – nyilatkozta Bodó Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

Magyar Péter testőrei törvénytelenül, önkényesen lezárták a Debrecenbe tartó Intercity egyik vasúti kocsiját, hogy „Magyar úr” – ahogy ők nevezik – zavartalanul utazhasson.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!