2025. 04. 20. Vasárnap Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Negatív plakátkampánnyal fog támadni az MSZP

Főpolgármester-jelölt még nincs, a stílus viszont adott. A szocialisták a ron werberi hagyományokat követő negatív plakátkampánnyal készülnek az önkormányzati választásra, várhatóan a kormányzati és az önkormányzati vezetőket támadják majd. A szocialisták lapértesülések szerint beleegyeznének Horváth Csaba visszalépésébe, de Balázsovits Lajost nem tartják komoly jelöltnek. Demszky Gábor közben Bokros Lajos nevét dobta be.

A parlamenti pártok közül elsőként a Fidesz jelölte meg főpolgármester-jelöltjét. A kormánypárt továbbra is Tarlós Istvánra bízná Budapest vezetését. A Jobbik pénteken jelentette be, hogy a korábbi jelölt, Staudt Gábor indul újra a posztért. A radikális párt programja nem változik sokat a 2010-eshez képest. „Programalapú kampányt szeretnénk folytatni, ahogy azt 2010-ben is tettük. Fontos megjegyezni, hogy nagyban tudunk építeni a 2010-es programunkra, nemcsak azért, mert akkor a szaksajtóban a legjobb programnak választották a Jobbik budapesti programját, hanem azért is, mert ebből alig valósultak meg programelemek” – fogalmazott Staudt Gábor főpolgármester-jelölt.

A liberálisok unták meg először az ellenzéki huzavonát a közös ellenzéki jelöltről, így ők inkább önállóan indulnak. „Mi, liberálisok, megelégeltük a baloldali pártok tehetetlenségét és azt, hogy csak a saját problémáikkal tudnak foglalkozni, és nem a választók felé figyelnek” – fogalmazott Fodor Gábor, a Magyar Liberálisok Pártjának elnöke. A gazdasági életből jött a liberálisok főpolgármester-jelöltje. Bodnár Zoltán többek között vezette a Magyar Export-Import Bankot, a Nemzeti Autópálya Rt.-t, a CIB Bankot, de a Magyar Nemzeti Banknál is foglalkoztatták. Programot nem hirdetett, csak bírálta a jelenlegi városvezetést és kormányt. „Azt kívánjuk, hogy Budapest legyen szabad város, legyen a szabadság városa minden értelemben. Legyen ismét ugyanolyan európai nagyváros, mint amilyen volt valamikor a 19. század végén. Magyarországnak abban a szép időszakában, amikor az országot szabadelvű politikusok irányították” – nyilatkozta a liberálisok főpolgármester-jelöltje.

Az LMP már korábban kijelentette, hogy önállóan indul. A párt saját emberét, Csárdi Antalt jelöli a főpolgármesteri posztra és a Megújuló Budapest programot is elkészítették már. „A Lehet Más a Politikának az a meggyőződése, hogy a fővárosi politika nem az egyes pártok belharcairól, nem az ellenzéki pártok problémáinak rendezéséről, hanem a budapesti emberek problémáiról kell, hogy szóljon” – szögezte le Schiffer András. Csárdi a párt budapesti szóvivője, IX. kerületi önkormányzati képviselője. A családi vállalkozásban zöldséges főpolgármester-jelölt pozitív kampányt ígért. „Egy kampányközpontú, pozitív kampányra készülünk. Arról fogunk beszélni, hogy sajnos szétlopták ezt a várost, megfosztották a budapestieket attól, ami jogosan járna nekik. Arról fogunk beszélni, hogy azért életveszélyes ma a 3-as metró, mert politikai taktika áldozatává lett. Arról fogunk beszélni, hogy a fiatalok életkezdéséhez hogyan tud segítséget nyújtani a főváros” – közölte az LMP főpolgármester-jelöltje.

A baloldali ellenzék jövő hétre ígért nevet. A Népszabadság szerint a főpolgármester-jelöltségtől visszalépne az MSZP-s Horváth Csaba, de nem a DK által favorizált Balázsovits Lajos javára. Közben Demszky Gábor Bokros Lajost javasolta a baloldal főpolgármester-jelöltjének, aki már jelezte, hogy ringbe száll a főpolgármesterségért, egyelőre a saját pártjának, a Modern Magyarországért Mozgalomnak a jelöltjeként.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!