2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Nagy István: Magyarország a nélkülöző Afrikát segíti

Kézzelfogható eszközökkel, helyben segít Magyarország a szegényebb országokon, hogy az emberek helyben boldoguljanak - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban az agrárminiszter.

  • Nagy István: Magyarország a nélkülöző Afrikát segíti

A keddi lapszámban Nagy István kiemelte, hogy az agrárium fejlesztésével az éhezés és a migráció is mérsékelhető Afrikában, míg az elvándorlással még nagyobb veszélybe kerülne a népesség csaknem háromnegyedének munkát biztosító mezőgazdasági termelés. A tárcavezető úgy vélekedett, az elvándorlás súlyosbítaná a kontinens elégtelen élelmiszer-előállítását.

Jelezte: nem osztják az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) és több nyugati országnak azt az álláspontját, amely szerint a világban tapasztalható nélkülözésre hatékonyabb megoldást jelent a migráció, mint a pénzügyi és a természetben nyújtott támogatás.

Azt mondta, hogy a szegények vagy azért nem jutnak hozzá az élelemhez, mert nem tudják megvásárolni, vagy azért, mert nem képesek megtermelni, mivel nem áll rendelkezésükre a megfelelő technológia és tudás.

A miniszter közölte, hogy Magyarország migrációs politikájához igazodva részletes programokat dolgoztak ki az afrikai országok mezőgazdaságának fejlesztéséért. Ezek közül kiemelt jelentőségű az afrikai mintafarmhálózatról szóló, valamint Ugandában egy agrárképzési program elindítása - vélekedett.

Nagy István azt hangoztatta, hogy a nemzetközi szervezetek, a baloldali politikai erők és a munkaerőgondokkal küzdő fejlett országok a migrációt ösztönző terveikkel még a jelenleginél is súlyosabb válságot idéznének elő Afrikában.

Szavai szerint az afrikai mezőgazdaság fejlesztése a globális gazdaság egyik fontos területe, így indokolt, hogy Magyarország is bekapcsolódjon a folyamatba. Hozzátette: a kormány a helyi lakosság bevonásával kívánja elősegíteni a fejlődést, és rengeteg segítséget nyújthat, egyebek mellett a szaporítóanyagok, öntözési technológiák átadásával, az élelmiszeripari kapacitások rekonstrukciójával, szaktanácsadással.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!