2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Nagy István: Az agrárkormányzat kiáll a helyi piacok értékei mellett

Elkészült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántó termelői piaca, a város központjában kétszáz millió forintból megépült létesítményt pénteken adták át.

  • Nagy István: Az agrárkormányzat kiáll a helyi piacok értékei mellett

Az eseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: nincs biztosabb pont a helyi piacnál, a tárca az elmúlt hónapokban, a járvány okozta veszélyhelyzetben is kiállt, és ma is kiáll a termelői piacok működése, azok értékei mellett.

Úgy fogalmazott: a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van, ezért lényeges, hogy tudatos vásárlásra ösztönözzék az embereket, ezáltal sok munkahely megmaradhat. "A vásárlók kötődését meg kell erősítenünk a hazai termékek iránt" - mondta.

A miniszter szólt arról, hogy a vidékfejlesztési programon keresztül még a nyáron 5,5 milliárd forint értékben meghirdetik a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit segítő új pályázatot. Ebből a pénzből 2,5 milliárd forint jut a legkisebb termelőknek a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozási tevékenységeik kialakítására, fejlesztésére. A program a helyi termékek értékesítési lehetőségét, piacok, vásárterek kialakítását, fejlesztését 3 milliárd forinttal támogatja. A vidéki önkormányzatok 100 millió forintos támogatással korszerűen felszerelt, a higiéniai előírásoknak és az egészségbiztonságnak is megfelelő értékesítő tereket hozhatnak létre.

Az abaújszántói piacról Nagy István elmondta, hogy ez a térség legnagyobb termelői piaca, a minisztérium a várossal hozzájárult a foglalkoztatás megtartásához. "Hiszünk abban, hogy a helyi termelői piacok támogatásával hozzájárulhatunk a falvak, kisvárosok fejlesztéséhez, megerősítéséhez" - hangoztatta.

Hozzátette: a legfontosabb cél a magyar gazdaság erősítése, a munkahelyek védelme, a magyar vidék gazdagodása és gyarapítása.

Az átadáson Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta: a piac ma már nemcsak annak a helye, ahol jó minőségű, friss magyar árut lehet vásárolni, hanem a találkozásoknak is elsődleges helyszíne.

A koronavírus járvány megmutatta, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy megbízható mennyiségben, elérhető áron és jó minőségben lehessen vásárolni - mutatott rá a kormányszóvivő. Kiemelte: a magyar mezőgazdaság, kiállta ezt a próbát, a gazdák, a termelők, az árusítók sokat segítettek abban, hogy a nehéz hónapokon túl lehet az ország. A kormány és az agrárminisztérium is folyamatosan dolgozik azon, hogy ez a szektor is túl léphessen a nehézségeken.

A kormányszóvivő mindenkit arra buzdított, ha tehetik piacokon vásároljanak megbízható, friss magyar árut.

Az átadást követően az agrárminiszter és a kormányszóvivő bevásárolt a piacon.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!