2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Nagy Ervin balladája: Soros-könyvből idézett szó szerint, pár perc alatt letiltotta a szöveget a Facebook

Nem tettem semmi mást, csak a „hivatalos” Facebook-oldalamon kitettem egy 2000-ben megjelent Soros-könyvből vett idézetet, amiben a szerző egyes szám első személyben „elismeri”, hogy olyan hálózatot hozott létre, amely a nyílt társadalom megvalósítása érdekében akár szembeszállhat egyes kormányzatokkal is. (Tehát Soros György szerint is létezik a Soros-hálózat.) Három perccel később a fotót, majd a szöveget is hamis információnak bélyegezte az FB „központi cenzúrája”. Megdöbbentő, hogy ha egy Sorostól származó idézet, amennyiben őszinte és valós, de nem éppen a legjobb színben tünteti fel a nyílt társadalom eszményét, akkor ellenőrzésre, majd blokkolásra és tiltásra kerül. A posztot ugyanis nem sokkal később levette a közösség oldal… A következő te leszel?

  • Nagy Ervin balladája: Soros-könyvből idézett szó szerint, pár perc alatt letiltotta a szöveget a Facebook

Szó szerint ezt írtam ki a Facebook-oldalamra:

„Jó szívvel ajánlom azok számára ezt a szövegrészletet, akik szerint nincs Soros-hálózat és az nem avatkozik be egy nemzetállam politikájába.

Soros György: „Könyvemben alkalmazott filozófiát vetettem papírra, vagyis elméleti alapvetéseim itt konkrét tettekhez szolgálnak útmutatóul. Vagyonszerzésemben és jótékonykodásaimban magam is ezeket az elveket alkalmaztam, sőt hiszem, hogy ezek a fogalmi keretek a társadalomra is alkalmazhatók, és a globális nyílt társadalom vezérelveiként is megállják a helyüket.

Ami a gyakorlati szintet illeti, a nyílt társadalmak támogatására alapítványhálózatot hoztam létre. Ez a hálózat a Szovjetunió összes volt tagországára kiterjed, de a világ legkülönbözőbb pontjain is képviselteti magát. (…) Mindegyik képviseletnek saját testülete és személyzete van, akik az adott országban nemcsak az alapítvány céljairól döntenek, hanem tevékenységéért is felelősséget vállalna. A polgári társadalom támogatása mellett a kormánnyal és az önkormányzatokkal is együttműködnek, hiszen a hatékony, demokratikus közigazgatás a nyílt társadalom elengedhetetlen feltétele. Számos alkalommal azonban elkerülhetetlen is összetűzésbe kerülnek a kormányzattal vagy annak rendelkezéseivel.”

(Részlet Soros György: A nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása [2000] Scolar Kiadó Budapest, 2001. 9. oldal.)”

Ezt bélyegezték fals információnak, majd nem tényeken alapuló posztnak, végül törölték. Sötét jövő vár ránk, konzervatív, jobboldali emberekre!

Íme:

 

 

Három perc múlva érkezett a posztra a megbélyegzés: „Hamis információ”. Micsoda? A Soros-idézet hamis lenne? (Jót nevettem, de hamar legörbült a szám.)

Íme:

 

 

Majd a szövegre is – amiben Soros elismeri, hogy hálózatot hozott létre. Azt írták:

Független tényellenőrzők szerint ez az információ nem tényeken alapul.

Tessék??? Mégiscsak Soros György írta a könyvet!

Íme:

 

 

 

 Végül törölték.

A PestiSrácok.hu oldalának blokkolása után úgy látszik, kiadták a parancsot. A következő TE LEHETSZ!

Pesti Srácok

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor hozzátette: 2A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!