2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

MSZP-s politikus cége is jól szerepel a közbeszerzéseken

Hír TV

2018. július 18., szerda 13:15, frissítve: szerda 13:18

Kormányközeli gazdasági szereplőkkel együtt nyert el számos állami megbízást az utóbbi években a szocialista Czeglédy Gergő cégcsoportja - írja a Direkt36. Az oknyomozó portál úgy tudja, az MSZP-s önkormányzati képviselő 2010 óta csaknem 5 milliárd forint értékben kötött szerződéseket szépségápolási cégével.

Czeglédy konzorciumi partnerei között megtalálható a Fidesz-közeli Várnai Tamás és Felcsút korábbi polgármestere, Mészáros Lőrinc is. A portál emlékeztet: Czeglédy korábban a korrupciós ügyekbe belebukó szocialista Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel dolgozott, jelenleg pedig az MSZP-n belül szoros kapcsolatban áll azzal a Molnár Zsolttal, akit tavaly júliusban az akkori kormányfő-jelölt Botka László a Fidesz beépített emberének és árulónak nevezett.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!