2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

MSZP-csőd következmények nélkül

A hétvégi EP-választáson elért minden eddiginél rosszabb eredménye ellenére az MSZP-ben kitartanak a jelenlegi vezetés mellett, a pártban csak az önkormányzati választás után tarthatnak tisztújítást —értesült a Magyar Nemzet. A lap forrásai szerint viszont ha ősszel is hasonlóan nagyot buknak, úgy az MSZP-nek tartalmilag és formailag is teljesen újra kell gondolnia önmagát, illetve a Párbeszéddel való szövetségét.

  • MSZP-csőd következmények nélkül

Míg tavaly áprilisban, amikor az MSZP–Párbeszéd 12,48 százalékos eredményt ért el, s a szocialisták elnöksége a választás estéjén benyújtotta lemondását, a hétvégi EP-választáson megszerzett mindössze 6,66 százalékos eredmény ellenére most nem hajlandó erre a jelenlegi a pártvezetés.

– Nem lehet minden választás után tisztújítást tartani – magyarázták a Magyar Nemzetnek az MSZP elnökségében, miért nincs következménye a minden eddiginél rosszabb szereplésüknek, amely alapján immár csak egy képviselőt küldhetnek Brüsszelbe a korábbi kettő helyett.

Azt a lap forrásai is elismerték, hogy tíz százalék körüli eredményre számítottak, abban viszont elmondásuk szerint teljes az egyetértés, hogy a pártnak most nincs szüksége „palotaforradalomra”.

Mint mondják, voltak, akik Ujhelyi István kampányfőnök, illetve azon megyei vezetők távozását követelték, ahol „feltűnően” rosszul szerepelt a párt. (Mindez azért érdekes, mert a Magyar Nemzethez olyan információk is eljutottak, amelyek szerint éppen a budapesti és a megyei elnökök követelték Tóth Bertalan pártelnök és az országos vezetés távozását.) Ujhelyi egyébként az Indexnek tegnap arról beszélt, hogy Dobrev Klárával az élen a DK „zseniális húzással az első napon átvette” tőlük a szociális Európa szlogenjét, illetve az ebből levezetett programjukat.

– Copy-paste átvették az egész programunkat, ráültek a sztorinkra, és a saját jelszavaikkal, valamint Klárival elvették tőlünk. Ügyesen csinálták. Ám még mielőtt a DK túlzottan örülne: ebből az is látszik, hogy a szavazóink bármikor ingáznak a két párt között

– magyarázta az MSZP kampányfőnöke.

Szerinte amikor Gyurcsány Ferenc elhagyta az MSZP-t és saját pártot alapított, „az volt az ígéret, hogy ezzel új szavazókat képes bevonzani az ellenzéki térbe”.

– Csakhogy gyakorlatilag semmi más nem történik, mint a mi szavazóbázisunk folyamatos szeletelése immár csaknem egy évtizede. Ez csakis a NER érdeke, ebből ki kell törni

– mondta Ujhelyi.

Az MSZP elnökségében úgy látják, hogy tisztújításra legközelebb az őszi önkormányzati választás után kerülhet sor. Szavaik alapján viszont ha ekkor is a várakozásokat messze alulmúló eredményt érnek el, úgy a pártnak tartalmilag és formailag is teljesen újra kell gondolnia önmagát, illetve a Párbeszéddel való szövetségét. Hasonlóképpen nyilatkozott Lendvai Ildikó is, aki szerint érthető, hogy az MSZP elnöksége nem akarta „a lovak közé dobni a gyeplőt” azzal, hogy a súlyos vereséget követően lemond.

A párt korábbi elnöke az ATV-ben hangoztatta: el kell dönteni, hogy mit lehet tenni az önkormányzati választásig, ugyanakkor az egész ellenzéki struktúrát és politikai kereteket érdemes végiggondolni. Az MSZP elnökségében egyébként egyértelművé tették lapunknak: hiába indult aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy a párbeszédes Jávor Benedeké legyen az egyetlen megszerzett brüsszeli mandátum, azt a választmány szombati döntése után Ujhelyi István vagy Szanyi Tibor kapja majd meg.

A Jávor Benedek újrázása mellett kardoskodók egyébként azzal érvelnek, hogy sokan csak miatta szavaztak az MSZP–Párbeszéd-listára, ezért „a rekordalacsony választási eredményt elérő” szocialistáknak az „elmúlt öt év legelismertebb, legkeményebben dolgozó magyar európai parlamenti képviselőjének” kellene adniuk az egyetlen mandátumot.

Maga Jávor egyébként közösségi oldalán azt írta, hogy bár senkire nem akarja hárítani a felelősséget, „kényszerek közt, sok fenntartással, vívódva”, de ő hozta meg azokat a döntéseket, amelyeknek a következményeivel most szembe kellett néznie.

„Úgy hiszem, illő, hogy mindennek fényében most ne magyarázkodjak, ne kifogásokat keressek, hanem hátralépjek egyet”

– írta.

Magyar Nemzet 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!