2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

MSZP: Az ötvenes éveket idézi a kormányhivatal

Hír TV

2018. február 14., szerda 17:23, frissítve: szerda 18:01

Az ötvenes éveket idézi a fővárosi kormányhivatal azzal, hogy vizsgálat nélkül mindent rendben talált a Fidesz plakátkihelyezéseinél, vélik a szocialisták. Harangozó Tamás a Hír TV-nek azt mondta: még az előtt közölték, hogy a nagyobbik kormánypárt nem szegte meg a plakáttörvényt, hogy kézhez kapták volna közérdekű bejelentésüket.

Az MSZP a többi között azt kifogásolja, hogy a Fidesszel szerződő hirdetési cég öt olyan vállalkozásnak is kiközvetítette a nagyobbik kormánypárt plakátjait, amelyek a törvényi előírás ellenére sem tettek közzé 2018-as árlistát.

„Bűvészkednek számokkal és évekkel, és ma már ott tartunk, hogy állítólag a plakátcégek két évre előre mondják meg, hogy milyen áron fognak dolgozni, ami szerintünk továbbra is nonszensz. Arra a kérdésre, hogy konkrétan az a cég, ez az Odex Kft., amelyik a Fidesszel 150 millió forint értékben szerződött plakátok kihelyezésére, miért nincs a mai napig fent a kormányhivatal honlapján, a saját árlistájával, erre nem kaptunk választ. A törvény ugyanis egyértelműen úgy fogalmaz, hogy csak és kizárólag az a cég köthet szerződést gyakorlatilag közpénzzel gazdálkodó szervezetekkel, állami hivatalokkal vagy éppen politikai pártokkal, amelyik az aktuális árlistáját a kormányhivatal honlapján elhelyezi” – mutatott rá a szocialista országgyűlési képviselő.

Emlékezetes: a Jobbikot több mint 600 millió forintra büntette az Állami Számvevőszék, amikor úgy találta, hogy az ellenzéki párt túlságosan olcsón kapott plakáthelyeket Simicska Lajos hirdetési cégeitől.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!