2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Mintegy 640 millió forintból fejlesztik az ivóvízrendszert Szolnokon

Mintegy 640 millió forintból fejleszti a szolnoki ivóvízrendszert a Víz-és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok és a megyei jogú város önkormányzata konzorciumban - mondta Szolnok polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

  • Mintegy 640 millió forintból fejlesztik az ivóvízrendszert Szolnokon

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően valamint önerőből, összesen mintegy 640 millió forintból két projekt valósul meg. Hozzátette: a mintegy 150 ezer embert érintő beruházások várhatóan jövő tavasszal kezdődnek és a tervek szerint 2020-2021-ben érnek véget.

Szólt arról, hogy Szolnokon a Tisza folyóból nyerik az ivóvizet tisztítást követően. A rendszer azonban az évek során kopik, fejleszteni kell - közölte. Felidézte, hogy mintegy két évtizede történt utoljára ilyen komoly fejlesztés, amellett , hogy a város ivóvíz-, valamint csatornahálózatát folyamatosan karbantartják.

Kiemelte: a városban az ivóvíz minősége a továbbiakban is olyan jó minőségű lesz, mint az eddig megszokott.

Kaposvári Kázmér, a Víz-és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok vezérigazgatója elmondta: a biztonságos ellátást szolgáló beruházások érintik a felszíni vízmű területét, a szennyvízágazatot.

Magyarné Bede Marianna, a Zrt. műszaki igazgatója elmondta: bíznak abban, hogy további pályázati lehetőségeknek köszönhetően a városban az Ady Endre út valamint a szennyvíz-főgyűjtő rekonstrukciója is megvalósulhat.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által vissza nem térítendő 250 millió forinttal támogatott egyik pályázatnak köszönhetően a víziközművek energiahatékonyságát fejlesztik. Az eszközbeszerzésre irányuló fejlesztéshez az önrész szintén 250 millió forint.

A beruházáshoz pályázaton 100 millió forintot nyert a konzorcium. A szükséges több mint 42 millió forint önerőt Szolnok önkormányzata a koncessziós díj terhére biztosítja. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Vízközművek Állami Rekonstrukciós Alapból nyújtott támogatás célja rekonstrukciók megvalósítása, a víziközmű-rendszerek műszaki állapotának javítása.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!