2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Mindössze két feltételnek kell megfelelni, Orbán apja is így nyert

Hír TV

2018. február 8., csütörtök 12:43, frissítve: csütörtök 13:14

25 milliárd forintos keretmegállapodásra írt ki pályázatot nyomtatók és fénymásolók szállítására a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. Az unió hivatalos lapjában megjelent felhívás alapján a pályázóknak mindössze annak a két feltételnek kell eleget tenni, hogy a megajánlott eszközök terméktámogatásában két éves tapasztalattal, valamint legalább 2, középfokú végzettségű szakemberrel rendelkezzenek. A projekt részben uniós forrásból valósul meg.

Korábban egy hasonló, de kisebb, egymilliárd forintos közbeszerzést nyert meg Orbán Viktor édesapja. Orbán Győző ismerősének a cége, az IMG Solution Kft. részvételével felálló konzorcium úgy szállíthatott az adóhivatal részére nyomtatókat, hogy a kiírásnak csak az általuk forgalmazott termék felelt meg, a többi ajánlattevőt kizárták.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!