2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Mendrey: A pedagógus-szakszervezetekbe is beépült a Fidesz

Hír TV

2018. január 31., szerda 17:14, frissítve: szerda 23:05

A Fidesz már nemcsak a szocialista pártba, hanem a legnagyobb pedagógus-szakszervezetbe is beépült – állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László egy sajtótájékoztatón azt mondta: minden ellenzéki szervezetben ott vannak a kormánypártok emberei, és működnek is.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy gyakorlatilag kettészakadt a legnagyobb pedagógus érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete, ugyanis részt vennének a kormány által szervezett Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkájában, holott korábban ettől határozottan elzárkóztak.

„Tapasztalom Botka László igazát, amit a visszalépésekor mondott, hogy a kormánypártok hogyan, milyen módon épültek be – én azt mondom – mindenhova. Minden ellenzéki vagy ellenzéknek tekinthető szervezetben biztos, hogy megvan a működésük. Hogy ez a PSZ országos választmányának döntését mennyiben befolyásolta, mennyiben nem, én nem tudom. Az egészen biztos, hogy mi tartjuk magunkat ahhoz az állásfoglalásunkhoz, hogy ebben a kerekasztalban – mindegy, hogy köznevelésinek nevezzük, köznevelési stratégiai kerekasztalnak vagy stratégiainak – nem veszünk részt. A választás előtt biztos nem” – jelentette ki Mendrey.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!