2023. 12. 07. Csütörtök Ambrus napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Menczer: A NATO és Magyarország álláspontja egybecseng

A NATO és Magyarország álláspontja teljes mértékben összecseng az ukrajnai háború ügyében - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.

  • Menczer: A NATO és Magyarország álláspontja egybecseng

A NATO megerősítette ismét, hogy nem részese ennek a konfliktusnak, mindent meg kell tenni, hogy a háború ne terjedjen túl Ukrajna határain, és a NATO mint szövetség, nem szállít fegyvert ebbe a konfliktusba - mondta, hozzátéve: ez teljes mértékben egybevág a magyar állásponttal, Magyarország ezt az álláspontot teljes mértében támogatja. Mindent meg kell tenni azért, hogy a NATO és Oroszország között fegyveres konfliktus ne alakuljon ki, mert egy konfliktus egy atomhatalom és a világ legerősebb katonai szövetsége között egyet jelentene a harmadik világháborúval - tette hozzá az államtitkár.

A legújabb uniós szankciós csomagról elmondta: a földgáz, a kőolaj és a nukleáris energiával összefüggő szankció jelenti Magyarország számára a vörös vonalat, ha ezeket szankcionálnák, az olyan aránytalan és elviselhetetlen terheket róna a magyar emberekre, ami elfogadhatatlan, jobban sújtana bennünket, mint Oroszországot. Kitért arra is, hogy a Híd Kárpátaljáért nevű program keretében Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik. A kormány együttműködik a hat nagy karitatív segélyszervezettel, amelyek összesen 3 milliárd forintot kaptak, hogy munkájukat el tudják végezni, már több mint félmillió menekült érkezett Magyarországra. Ezzel egyidőben már több milliárd forint értékben vitt Magyarország segélyszállítmányokat Ukrajnába.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: minden humanitárius segítséget megad Magyarország, elítéltük az orosz agressziót, támogatjuk Ukrajna területi szuverenitását, integritását, és félretettünk minden korábbi nézetkülönbséget Ukrajnával - idézte fel. Mindezek után az, hogy az ukrán elnök és kormányzati szereplők kritizálják a magyar választási eredményt, bírálják a magyar emberek döntését és totalitárius rendszereket emlegetnek, arról beszélnek, hogy háborús cinkosok vagyunk és nem is segítünk, elfogadhatatlan. Ezért kérették be az ukrán nagykövetet és mindezt világossá tették számára - közölte a külügyi államtitkár.

Fotó: facebook.com/menczer.tamas

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Márki-Zay Péterre hárítanák a tiltott kampányfinanszírozás ügyét az ellenzéki pártok?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!